Nagyon gyenge szélviszonyok mellett került megrendezésre az idén a 3. Kelet-Nyugat Kupa.


A Versenyrendezőség tekintettel az előrejelzésre és a Zamárdi-Tihany úszóversenyre, ami miatt hajózási zárlat volt és átugrani nehéz lett volna :-)), eleve a keleti medencében egy rövidített pályát jelölt ki. Ezek szerint a versenyzőknek kenesei rajt után, öreg tihanyi fordulóval, Balatonfüredre kellett vitorlázni.

A YS I. és II. osztályokban 13 nevezett hajó vágott neki a távnak, közöttük olyan patinás hajók, mint a „Stefánia” 55-ös cirkáló. Természetesen jelen voltak a legmodernebb gépek is, mint a Speedline és a „Code 8”. A rajt után gyenge szélben, de jól haladt a mezőny Tihany felé. Sajnos dél körül teljesen elállt a szél, de ekkor már a hajók nagy része Füred vonalában volt és többen elérték a tihanyi bóját is.

Ezután több órás vánszorgás kezdődött, amely alaposan próbára tette a versenyzők türelmét. Végezetül az abszolút versenyt a „Code 8”-as nyerte, a többszörös olimpikon Dr. Hajdú Balázs kormányzásával, második a tavalyi győztes Martinyi Aladár csapata a „Medicken”-nel lett. Harmadik helyen Német Péter kormányzásával a „Speedline” ért célba. Nagyon jó időt futott a „Ber-ci”, aki így az összetett YS-ot megnyerte Szölősi Zoltánnal a kormánynál. A versenyt négyen feladták, de aki akart és kitartott az célba tudott érni limitidőn belül.


VÉGEREDMÉNY