az Magyar Vitorlás Szövetséggel és a LáriFári Alapítvánnyal

Augusztus 31-én, Balatonfüreden rendezték meg a hagyományteremtő szándékkal útjára indított MVSz-LáriFári regattasorozat második egyben az idei karitatív vitorláztatás negyedik versenyét. Az MVSz és a LáriFári Alapítvány ezúttal daganatos, és transzplantáción átesett gyermekeket, családjukat, és az őket kísérő kórházi dolgozókat látta vendégül a budapesti gyermekonkológiai centrumokból, valamint a Szent László Kórház Őssejt-transzplantációs Osztályáról.

A Magyar Vitorlás Szövetség, mint a rendezvénysorozat állandó támogatója ez alkalommal is segített abban, hogy a Balaton legszebb hajóin élvezhessék a gyerekek és kísérőik a vitorlázást, és kicsit feltöltődjenek élményekkel ezen a napon. Dr. Kollár Lajos az MVSz elnöke személyesen is részt vett a programon, ugyanúgy, mint Litkey Farkas, a karitatív vitorlásverseny-sorozat fővédnöke.



A gyerekeket a LáriFári Alapítvány önkéntes csapatának köszönhetően egész nap változatos, színes programok várták a kikötőben, de a legnagyobb élmény számukra a délutáni vitorlásverseny volt. A napot az eredményhirdetés zárta, melynek végére minden vendég nyakába érem kerülhetett. – A program célja egy olyan élményekkel teli nap biztosítása volt, mely belülről erősíti az érintett családokat, így segítve őket nehézségeik leküzdésében – mondta dr. Hosszú Adrienn szervező, a LáriFári Alapítvány elnöke. – Egy igazi „happy day” volt a szombati nap, barátkozás a vitorlázás szépségeivel, örömeivel, amikor az ember úgy érzi: nincsenek határok – tette hozzá Bakóczy Kálmán, az MVSz- LáriFári regattasorozat, és a szombati rendezvény szervezője. Az MVSz-LáriFári regattasorozat idei utolsó állomása szeptember 14-én, Balatonfüreden lesz, amikor a rendőr árva gyermekek és kísérőik kóstolhatnak bele a vitorlázás adta élményekbe.