5 futam után Berecz újra az élen

Reggel hűvös, borús időre ébredt az MVM Finn Országos Bajnokság mezőnye és kivitorlázáskor úgy tűnt, hogy az a kevés szél, ami fújt, az is elhal. De aztán szerencsére magához tért a nyugati, és 13-14 csómósra erősödött. Ez azt jelenti a finnesek esetében, hogy engedélyezett az ún. „free kinetics”, vagyis a hajó, a vitorla és a hullámok együttes kihasználása, a szabad hajóvezetés, amely a vitorlával pumpálást, a billentést, a testttel a hajó mozgásának maximális segítését jelenti. Ettől a finnesek versenye bőszélben a szokásosnál is látványosabb, és óriási szerepet kap minden szakaszban a tudás, a gyakorlat, az ideális hajóvezetés és a megvalósításhoz szükséges fizikum.

A harmadik futam után, ha lehet még szorosabbá vált az élmezőny az 55 hajót összesítő listán. Azt ugyanis a mezőny talán legrutinosabb tagja a cseh Michael Maier nyerte, aki ezzel teljesen, az összetett listán is csatlakozott az addig kissé elkülönülten az első helyért küzdő Zbogar-Berecz-Gaspic hármashoz.

A második helyen ezúttal a horvát versenyző ért célba, Berecz Zsombor és Vasilij Zbogar előtt. Ötödikként Szilvássy Attila, sokszoros magyar bajnok, 1992-es barcelonai olimpikon érkezett.

A következő futamban maradt a 13-14 csomós nyugati, bár a frissülések, a pöffök kicsit erősebbek lettek. Ugyanolyan kemény csata folyt a pályán, mint addig minden alkalommal. A befutóban a sorrend ezúttal Zbogar, Berecz, Gaspic, Maier, Beliczay Márton, Pál Gaszton lett.

Már bőven délután kezdődött a napi harmadik, összességében az ötödik futam, amelynek révén nem csak egyszerűen érvényes a magyar bajnokság már a második napon, de biztosan lehet kieső futammal is számolni.

Ezen az ötödik futamon újra Berecz Zsombor mutatta meg kiemelkedő finnes képességeit. Öröm nézni, ahogy a hajóval bánik. Különösen a bőszeles szakaszokon érzi nagyon a szabad hajóvezetésben rejlő lehetőségeket. Márpedig a produkciójához most két olimpiai helyezett adja a hátteret, akik összesen három Európa-bajnoki címet is begyűjtöttek.

A futamot tehát Zsombi nyerte Zbogar, Gaspic és Maier előtt. Ezzel ismét ő áll a tabella élén, még ha minimális előnnyel is. Mikor tudott utoljára magyar finnes ilyen magas szinten vitorlázni?

Nem kell kutatgatni a választ. Fináczy György a hetvenes években…


Fotó: Cserta Gábor