A rendezőség úgy határozott, hogy a flottát a B tervnek megfelelően Sada kikötőbe (Spanyolország, La Coruna közelében) irányítják,

mivel a csapat végén lévőket veszélyeztetné a Finistere-foknál november 1-én és 2-án várható újabb viharos szembeszél. URH rádión értesítették erről a versenyzőket, és mindenkitől visszaigazolást kértek.


Nos, e döntés még legalább négynapos csúszást okoz, azaz legalább 20 napra duzzadt a lemaradásuk a tervezetthez képest. Ebből legfeljebb 10 nap behozható a Lanzarote-ben (Kanári szk.) tervezett megállás megkurtításával, de igen kihegyezetté vált a helyzet a Pointe-a-Pitre-ben (Guadeloupe, Karibi szk.) elvégzendő teendők (hajó-konténeresítés, illetve azoknak, akik mint Áron, tavasszal „lábon” akarják visszahozni, megfelelően olcsó tárolási lehetőség keresése, lehetőleg szárazon) tekintetében.


jva3900.jpg


Sajnos a flotta még az előző vihar nagy hullámai és a szembeszél miatt sokkal lassabban halad,


mint tervezték, így feltehetően az a 7 Bf.(60 km/h) vihar a Vizcayai-öbölben éri őket mielőtt még a menedéknek kiszemelt Sada kikötőjébe érkeznének, s akkor felesleges volt a B-tervet aktiválni…


Sajnos elég sokan kényszerültek feladni a versenyt, a ma reggeli árboctöréssel immár nyolca. Két vagy több év kemény munkája, sok-sok áldozat megy füstbe ilyenkor (nemcsak anyagi, a távollét a családtól, munkahelyi problémák, stb.), pedig ugyanolyan esélyük lett volna teljesíteni a versenyt, mint azoknak, akiknek sikerülni fog…


A feladni kényszerültek listája, időrendi sorrendben:

1. Stan Maslard (FR-850/proto/FANA’O) – autopilot probléma. Megjavította, újrarajtolt, majd rig (állókötélzet) probléma miatt újból visszament.

2. Annabelle Boudinot (FR-791/p/BOURLINGUEUR) és Craig Horsfield (ZA-587/series/PEPEN) – ütköztek nem sokkal a rajt után. Annabelle hajója gyorsan javítható volt, így ő újraindult.

3. Arnaud Etchandy (FR-739/s/ADELAIDE II) – felhúzókötél probléma (?).

4. Bert BOSSYNS (BE-821/s/Netwerk) – solent (orrvitorla) szakadás. Egy hullám egy nagy faágat repített a hajójának.

5. Bruno Simonnet (FR-744/s/El Nono) – karsérülés

6. Carlos Lysancos (ES-431/p/Reyno de Navarra) – egyelőre ismeretlen okból

7. Arthur Leopold-Leger (FR-709/p/Delcroix) du. 6-kor aktiválta a vészjelző bójáját, árbocvesztés és lékesedés miatt. Kimentették, a baleset oka egyelőre ismeretlen.

8. Jeffrey Mac Farlane (US-759/p/

www.jeffreymarcfarlane.com

) árbocvesztés ma reggel 6-kor. URH rádión jelentette és kért mentést.


Egy érdekesség: A series-mezőnyt vezető Ian LIPINSKI (FR-539/s/ Pas du utur sans numérique) Arthur közelében volt, amikor bajba került, nem ment tovább, míg a segítség meg nem érkezett.

Ők mentették:

http://www.minitransat.fr/actualites/des-nouvelles-du-psp-cormoran?lang=en



8:50 körül Jeffrey hajójához is megérkezett a segítség…


Áron reggel 8-kor a 44. helyev vitorlázott, most a 41. A mezőny nyugati szárnyán szél nélkül maradtak, így lettek szárnyaszegettek…