Harmadik szezonjához ért a VBR. A téli időszakra támaszkodó sorozat népszerűsége töretlen.

Amikor a sorozatot kitalálták, még több helyszín is szerepelt a programban, de ma már belátva, hogy a téli hideg ellen  és a népszerűsítés szempontjából a legalkalmasabb hely a Városligeti-tó majdnem minden verseny ott zajlik. Tekintve, hogy a Széchenyi Fürdő meleg vize mindig bőven fagypont fölött tartja a víz hőmérsékletét, ez nem is csoda. Ettől persze köd is van, de szél is.



A szél persze nem a legegyenletesebb. Sebességi összemérésekre egyáltalán nem alkalmas, de a tó a téli vitorlázási hiányát jól ellensúlyozza. Magyarországon két ilyen téli sorozat létezik,  ez illetve Orfűn a Téli Kupa, mely a Micro Magic osztály számára kínál megmérettetést.

Itt a kiírás szerint 80 cm-nél rövidebb hajók is ringbe szállhatnak, de valahogy úgy alakult, hogy a Micro Magic és a lassan, de biztosan formálódó, alakuló RG65 osztály hajói vesznek itt részt elsősorban. Főleg az RG65-el hajózók számára népszerű a verseny.



Idén és jövőre már öt időpont is kijelőlésre került. Sőt egy már le is zajlott. Az első

december 15

-én került megrendezésre, melynek az eredményeit

itt

lehet megtekinteni.

Idén, persze lesz még egy,

december 29

-én még aki kedvet érez és ki tud menni  a Városligetbe, akár ki is próbálhatja a modellvitorlázást. Ha nem megy persze akkor sincs minden veszve, hiszen jövőre

január 19

-én,

február 16

-án ás

március 16

-án biztosan lesz VBR forduló. Arról már nem is beszélve, hogy a

Micro Magic osztály

legalább egy -de a Lágymányosi-Öböl befagyása esetén- két ranglista versenyt is rendez itt.

Egyszóval, ezen a télen lesz bőven esemény Budapest közepén, ha valakit érdekel, kipróbálná vagy csak hétvégi programnak szánná a versenyt.


Fotó: Antal Gábor, Beliczay Péter