két nap rövid beszámolója

Kezdetnek a vitorlás standokon néztünk körül. Az első benyomás, vége a válságnak, rengeteg az  érdeklődő, megannyi a hajó premier!

Az első szembe ötlő nagy hajó a Moody-54Ds, tiszteletet parancsoló deck szalon, 5 kabinnal. Ha tehetnénk nyugdíjba mennék egy ilyen hajóval.



Mellette az Elan stand ahol bemutatták a 360 a már ősszel debütált 320 környezetében.



Szintén ebben a csarnokban a Dehler stand, ahol látható a teljes range, a németek  büszkeségével kiállítva a DEH-38 amely szinte minden díjat megnyert az USA-ban és Európában 2013-ban.  Ezt megkoronázva  2014-ben az Év Hajója lett a kategóriában!  Ezen információk gondosan felhelyezve a hajó oldalára, tény hogy sikertörténet ez a kiváló modell.



Tovább haladván a Jeanneau standba ütközünk, ahol sok  DS modell között figyelmet érdemel a 349 modell,melyet  igen jó bevezető áron kínálnak.

Ezután megérkezünk az X-Yachts hajók közé. Nagyon elegáns stand, ahol a premier hajó az új XC-35, mely a legkisebb cruising modell, meglepően igényes belsővel és minőségi felszerelésekkel. Igazából itt még láthatjuk a már klasszikusnak számító teak fa belsőt.



Az X család XPerformance vonalát a 38 és 50 képviselte,lenyűgöző formák, igazán trendi bútorzattal.

Tényleg nincs válság, a Delphia lengyel hajó gyár egyszerre három új hajót mutat be, D-29, D-34 és az Escape-1080 motorost.



Meglepő, hogy a 29 és 34 is  3 kabinos hajó. Valljuk be, egy 29-t elég nehéz elképzelni, de a lengyelek megcsinálták.

Itt ért bennünket egy érdekes hír, hogy a prémium kategóriába tartozó, Maxi-Yachts (svéd) is Delphia  a csoport hoz tartozik immár . Kíváncsian nézzük meg a kiállított Maxi-1300-t, teljesen rendben találtuk. A Delphia 47 zászlós hajó is várakozáson felülit mutatott.

Ennek a csarnoknak a meglepetése számunkra, a Far-East stand. Az elmúlt időszakban nem volt jellemző, hogy a kínai hajókat itt állítják ki.

Most megjöttek… Megnézhettük a tűz piros Far East-31R  teljes karbon hajót. A neves Simonis-Voogs holland iroda tervezte , a  teszt vitorlázáson könnyedén 16 csomóval száguldott . A sajtótájékoztatón elárulták, nyáron érkezik a 33 cruiser modell.



Azt is megtudtuk egy 40 lábas konténerben 2 db fér el. Nem lepődnék meg ha megjelenne a Balatonon a 16 csomóval rohangáló  piros  shanghai-i hajó.

Hamarosan folytatjuk és beszámolunk a magyar érdekeltségekről és az további újdonságokról.


Képözön


1003803_10151847067880812_89555661_n.jpg

A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!