Napra pontosan 10 éve írtuk. Tőkesúly nélkül vitorlázni tőkesúlyos hajón! Ez ám a valami.

Szegény Mike Goldingra igencsak rájárt a rúd. Az előző Vendée Globe-on a rajtnál árbocát törte, így csak kilenc nappal a többiek után tudott nekivágni a versenynek, amelyet végig is csinált.

Idén háromszor volt komoly műszaki problémája, amelyet igyekezett mindig megjavítani és folytatni a versenyt. A Jóisten valamiért úgy gondolta, hogy ez nem volt elég, és 52,5 mérfölddel a cél előtt tegnap 14:00 GMT-kor hajója, az Ecover elvesztette a kieljét, így 5 tonnányi vízballaszttal folytatta az útját. Szerencséjére az időjárás nem jelentett problémát neki, így 5 csomós sebességgel és kicsit lejjebb húzott vitorlákkal lassan, de biztosan haladhatott a cél felé.

A rádión megkérdezett Mike Golding a kérdésekre válaszolva az alábbi fontossági sorrendet sorolta fel: “Első a személyes biztonságom, második a hajó biztonsága, harmadik a verseny befejezése.”

Beszámolója szerint a kiel fej része még mindig a hajóhoz kapcsolódik, a többi a csapágy alatt vált el és veszett el.

Végül sikeresen célba ért hajnali 3 óra 17 perc és 13 másodperckor. A 24000 mérföldnyi távot 88 nap, 15 óra, 15 perc és 13 másodperc alatt tette meg, számtalan műszaki problémája ellenére, ami igencsak dícséretes teljesítmény. Átlagsebessége még így is 11,13 csomó volt.

Reméljük újabb négy év múlva, amennyiben indul szerencsésebb lesz.