Kis-Szölgyémiék a 29. helyen

Magyar szempontból nem a legszerencsésebben, de mindenképpen nagyon izgalmasan alakult a San Remo-i Dragon Európa-bajnokság hajrája. Az utolsó előtti napon két futamot sikerült tartani, így a kieső pontszámok is szerepet játszottak. Az egykori finnes keletnémet olimpikon, Malte Philipp – aki már Dragon-világbajnok is volt –  ezen a napon két futamot is nyert, így az esélyesek közé lépett elő. A poraiból ismét csak feltámadt Markus Wieser – aki az ukrán Transbunker csapat színeiben 2010-en Balatonkenesén is Európa-bajnoki címet nyert – két második hellyel rukkolt elő, és komolyan fenyegette a vezető dán Lars Hendriksent.

A döntés tehát az utolsó napra maradt. Hendriksennek iparkodnia kellett, hogy néhány helynél jobban ne maradjon le a másik két hajó mögött, mert csupán néhány pont választotta el őket.

Szombaton – az egész hét gyenge szelei után – végre igazi „dragonos” idő, 18-20 csomós szél várta a versenyzőket. A rajtnál kivételesen csak egyéni visszahívást jeleztek, ám a kitűnő luvrajtot elkapó dán hajó visszafordult. „A legjobb rajtunk volt, de a rádiónk recsegett. Azt hittük általános visszahívás van, később észrevettük, hogy csak egyéni…. Nem is értem, hogy lehettem a világ legnagyobb hülye barma” – nyilatkozta Hendriksen a futam után.

Minden hajó a part felé indult, mert ott több szélre és kisebb hullámokra számítottak. Hendriksenék a zavart szélből kifordulva a másik oldalnak tartottak, és a rossz oldalválasztás ellenére sikerült magukat beverekedni a mezőny első harmadába. Malte Philippéknek nem ízlett az erős szél, lemaradtak, de Wieser a tizedik hely körül vitorlázva jó eséllyel pályázhatott a végső győzelemre.

A nagy vitorlázókat arról is fel lehet ismerni, hogy egy rossz döntés után is képesek javítani. Lars Hendriksen és csapata pontosan ezt a tételt bizonyította, amikor az utolsó méterekig küzdve feljöttek a 13. helyre. Ez biztosította, hogy összesítésben két ponttal megnyerjék az Európa-bajnokságot. Második helyen Markus Wieser, harmadik helyen a Transbunker-csapattárs Jevgen Braszlavec végzett.