A Marseille-ben rendezett hagyományos tavaszi Laser Európa Kupa versenyen

Április 10-15 között rendezték meg Marseille-ben a hagyományos Laser Európa Kupa versenyt, amelyen négy magyar versenyző indult. A Vadnai testvérek ezúttal is az élmezőnyben vitorláztak.

A négynapos versenyen két napon gyenge, kettőn pedig erős szél fújt. Minden hajóosztályban 8-8 futamot rendeztek. Laser Standardben Vadnai Benjamin, Laser Radialban pedig az öccse Jonatán, valamint Scharf Máté és Haidekker Zita versenyzett.

A

Laser Standard

osztályban

Vadnai Benjamin

16 nemzet 45 hajója között a

6.

helyen végzett. Ez élete második versenye volt az olimpiai osztályban. A testúlya sok edzéssel már 76,5 kg, egyre jobban „érzi” a legnagyobb vitorlázatú Lasert.

Az első négy gyengeszeles futam után vezetett az összetett versenyben, de a következő erős szeles napokon visszacsúszott a hatodik helyre. Ekkor többet hibázott, akadt bójaérintése, az utolsó futamban pedig korai rajtja. Neki elsősorban edzés volt ez a verseny a Hyeres-i Világkupára. Futameredményei: 2., 7., 3., 2., 9., 16., 11., BFD.




Laser Radiál

ban

20 nemzet 184 hajója versenyzett,

fiúk, lányok együtt.

Vadnai Jonatán 4., Scharf Máté 68.

(az Ezüst csoportban 6.),

Haidekker Zita 107.

(Ezüst csoport 44.) lett.

Jonatán akár meg is nyerhette volna a versenyt. A negyedik és az ötödik futamban is első helyen végzett. A hatodikban is ő vezette a mezőnyt, ám egy pályamódosítás után ő és a mögötte vitorlázó három hajó két egymáshoz közeli bójánál nem a megfelelő pályajelet kerülte, így abból a futamból kizárták. A Laser Radial mezőnyben (ő is újopnc ebben az osztályban idén) már jó a sebessége, különösen hátszélben.

Futameredményei: 6., 14., 6., 1., 1., DSQ, 2., 41.



Laser 4.7 osztályban 119 hajó versenyzett. Itt nem volt magyar induló.


Laser Standard eredmény


Laser Radial eredmény

A verseny honlapja:

http://www.ycpr.net


Facebook:

https://www.facebook.com/YCPRMarseille


Fotó: Szekeres László



Forrás: MVSZ