2014.05.17/A Balaton zászlóshajóján a Nemere II-n felvonták a nemzeti lobogót és a legénység megkoszorúzta a tavat – ezzel kezdetét vette az idei vitorlázási szezon.

Több mint száz hajóval elrajtolt a hagyományos évadnyitó vitorlásverseny.

– Vajon túl lehet-e szárnyalni az elmúlt évek sikereit? Kiváló versenyek vannak mögöttünk, és nagy versenyek előtt állunk. A vitorlázás egyik alapvető meghatározója Fürednek. A profi illetve az amatőr sport, a kultúra illetve a hagyományok tekintetében és azt se felejtsük el, hogy a vitorlázás nagy gazdasági erőt is jelent. Meggyőződésem, hogy még mindig nem használjuk ki kellően a Balatont, még több hajó elférne a tavon – mondta a Vitorlás téren tartott beszédében Bóka István polgármester, aki kiemelte: hamarosan befejeződik a Balatonfüredi Yacht Club teljes felújítása, amely révén a magyar vitorlázás ékköve egy minden igényt kielégítő komplexum is lesz egyben.

Az ünnepségen Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke hangsúlyozta: tavaly soha nem látott sikereket értek el a hazai vitorlázók, így idén az élsportolók mellett az utánpótlás nevelést és a túravitorlázást is támogatja a szövetség.

Nagy Zsigmond, a Magyar Olimpiai Bizottság nemzetközi igazgatója kiemelte: Füred meghatározó szereplője a hazai vitorlás életnek, és ez a jövőben is így lesz. A város ad otthont ismét a Kékszalag versenynek, amely idén egyhetes fesztivál lesz.

A beszédek után a szezont hivatalosan is megnyitották, majd délben 118 hajó és mintegy hatszáz versenyző részvételével, a móló előtti vízfelületen, elrajtolt az évadnyitó verseny.

220px-ifjugrongabor.JPEG

Az ünnepségen Ugron Gábor emléktábláját is felavatták a Rózsakertben.

Ugron Gábor ezelőtt nyolcvan évvel megnyerte az első Kékszalag versenyt a Rabonbán nevű 30-as cirkálóval, mely csak nevében azonos Bujtor István szerett hajójával. Ugron Gábor tizenegy évig volt a Magyar Vitorlás Yacht Szövetség elnöke, a Királyi Magyar Yacht Club, a mai BYC alelnöke. A II. világháború után ő indította újra a balatoni hajózást.


A versenyről

Az Évadnyitó nagyhajós versenyen 121 hajó vett részt, amelyek az abszolút elsőségért járó iForex Nagydíjért, valamint 17 osztályban értékes díjakért versenyeztek, amelyeket szintén a verseny névadó támogatója az iForex biztosított. A légvonalban 27 kilométeres pálya útvonala Balatonfüred – Alsóőrs – Tihany – Balatonfüred. 119-en futottak be a célba, közülük egy hajót (Lillafüred) kizártak korai rajt miatt, ketten pedig kiálltak.

A versenyen a rajtnál 12-15 csomós később gyengülő északi szél fújt, ami nagyon gyorssá tette a pályát, hiszen csak a Tihanytól Balatonfüredig tartó utolsó szakaszon kellett cirkálni.

A leggyorsabbak természetesen a többtestűek voltak. Öt katamarán készült a rajtra, de végül csak négyen versenyeztek. Vándor Róberték ott voltak a rajt előtt új, a hírek szerint szárnyalásra képest katamaránjukkal , de műszaki problémájuk akadt, és a vitorlájuk nem ment fel.

Rajt után egyetlen futtatott menetben mehettekla hajók az alsóőrsi bójáig, amit bőszeles rohanás követett Tihany felé. Csak az utolsó szakaszon kellett cirkálni, de a szél nyugatiasodása miatt ez a kreuz is féloldalas lettt, sok balcsapásos, kevés jobbcsapásos menettel.

Egy órával a rajt után a katamaránok befutására a szél 7-10 csomósra gyengült, de aztán valamelyest visszafrissült, így minden kinek élvezetes és gyors versenyben volt része.

A rajt után előreszáguldó katamaránok egy-egy pöffben ijesztő pillanatokat produkáltak csapataiknak. Előbb a Gemini billegett jó ideig boruláshatáron, később a Black Jack állt szinte a tükrére.

A legnagyobb és leggyorsabb katamarán a 33 lábas Black Jack a rajt után elhúzott a vetélytársaitól, de nagyon felhúzott a füredi part alá, amivel esélyt adott ellenfeleinek. Ekkor nagyszerűen haladt délebbre egyenletesebb szélben a Kenguru Team NACRA F20-asa. Az ellenfeleknél jóval kisebb – tehát elvileg lassabb hajóval – tartották a lépést.

Alsóőrsnél a Black Jack így is biztos első lehetett volna, csak a bóják kerülése közben túl sokat birkóztak a menőver végrehajtásával, nagy íven kerültek így Király Zsolték (Bati, Ventilo 28) éa az F20-as Diószegi Zoltán kormányzásával előbb kezdhette az Alsóőrs-Tihany szakaszt.

A félsziget közelében már nagy fölénnyel vezetett a 33 lábas fekete katamarán Nagy R. Attila kormányzásával. A második helyen még biztos előnnyel ekkor Király Zsolték fordultak, ám nyugatra húzva esélyt adtak a mögöttük a cirkálást a másik irányba kezdő Gemininek, amivel az utóbbi élni tudott és a versenyük szorossá vált.

Az első helyen a Black Jack SL33-as futott be a célba, Nagy R. Attila alias Rozsda kormányzásával. Ők 52 perc, 16 másodperc alatt teljesítették a pályát. A csúcssebességük 12 óra 27 perckor 20 csomó volt, amit a Snewisport által felszerelt GPS rögzített, és különdíjat ért.

Mögöttük a nagy harcban a második helyért a Gemini Ventilo 28-es méterekkel előzte meg a korábban előrébb járó hasonló típusú (de nem ugyanolyan) Batit.

A leggyorsabb egytestű hajó az ötödik helyen érkező Sirocco volt Czittel Lajos kormányzásával. A befutó szakaszon szép vitorlázással előzték az egymással nagy harcban lévő három Assót, illetve a szintén nagy versenyt vívó Hetvenes cirkálókat, az Annát és a Capellát.


Abszolút befutási sorrend


Osztályonkénti eredmény


Fotó: balatonfured.hu, wikipédia



Forrás: balatonfured.hu, hunsail.hu