2014 május 22-25 között került megrendezésre az Balatonföldváron a Spartacus Vitorlás Egylet szervezésében a szezon első 18lábas szkiff Európai Grand Prix fordulója.

Nyolc csapat érkezett hat országból (angol, dán, holland, német, svájc és magyar). Az indulók között volt a Bayor herceg akinek legénysége miatt sem kellett pironkodnia hiszen a Porsche család sarja, hozzájuk Czeizel Balázs csatlakozott. Másik különlegesség a Svájci csapat volt, ők egy német női kormányossal és egy francia forehanddel indultak. Itt voltak természetesen az osztály nagy öregei a Dán Clausen testvérek, ezúttal Dél-afrikai idegenlégióssal és többek között az egyetlen magyar induló a Liberty Sailing Team Ujhelyi-Gáspár Miklós, Német Botond, Szépf Zsombor felállással.

Csütörtök délután egykor – az első rajt idejére – a Balaton legszebb arcát mutatta 30C és 12-15 csomós déli széllel. Mindenki nagy rigget szerelt, így a part felöl érkező erős lökések nem tették könnyűvé a csapatok dolgát.



Az első futam rajtjánál picit elaludt a mezőny, ezt kihasználva a Liberty ST rajt-cél győzelmet szerzett.

A második futam szoros csatákat hozott, itt mi aludtunk be a rajtnál, majd lassan felhoztuk magunkat a harmadik helyre, fél méterrel lemaradva a második helyről. Ezt a futamot a dánok nyerték, Fleming ráérzett a dél szél minden rezdülésére és nem hibázott.

Erdélyi Béci nem volt rest és elindította a harmadik futamot is. Ebben a futamban körről körre változott a sorrend az Original Chia (DEN), Remember the Days (GER) és Liberty ST (HUN) csapatok között. Az utolsó körben a magyarok megállásra kényszerültek, a végleges sorrend ugyancsak az utolsó métereken dőlt el a dánok javára, második a Remember csapata, harmadik pedig az Angol TeamO Marine lett.



A túra futam után még pályafutam került megrendezésre. A Déli szél szép ütemesen forgott és frissült, így izgalmas futamok voltak. Dán barátaink nem tudtak hibázni, mindkét futamot megnyerték, mi mindkétszer második helyen futottunk be, harmadik pedig a Bayor herceg végzett. Este DJ Rozsda szórakoztatta a közönséget.

Szombat sajnos várakozással telt, a zivataros időjárás nem adott esély egy normális pálya kitűzésére.

Vasárnap hasonló időre ébredtünk, így csak 11-ig várattuk a mezőnyt, majd díjkiosztó és indulhatott mindenki haza.




Végeredmény:

1.Original Chia (DEN),

2. Liberty ST (HUN)

3. Remember the Days (GER)


Eredménylista:


http://spartacus.hu/2983/










Fotó: Cseropix