Ilyen legyen minden OB!

Amikor a katamaránokról beszélnek olyan kifejezések jutnak a vitorlázók eszébe mint gyors, látványos, akrobatikus. Aki látta az idei OB-t, vagy a fotósok által készített képeket  az az összes jelző mellé tehet egy pipát.

Az előzetes jelzéseknek megfelelően 10 F18-as és 8 M3-as egység nevezett a csütörtök reggeli határidőig.  Ez az F18 osztály esetében csökkenés a tavalyi 14 hajós létszámhoz képest, az M3-asoknál viszont apró lépésekkel, de növekszik a létszám. Itt az elmúlt két évben 6-6 hajó állt rajthoz. A 12 futamosra kiírt OB-n vasárnapig kellett minimum 4 érvényes futamot rendezni ahhoz, hogy érvényes lehessen a verseny. A különböző időjárás jósló oldalakat böngészve a hét közepén már látszott, hogy csütörtökön gyengébb, pénteken és szombaton kapaszkodósabb míg vasárnap ismét enyhe széllel számolhatunk. Ennek megfelelően Hegedűs Tibor főrendező az első versenynapon halasztással kezdett de ez nem tartott sokáig, mert a megélénkülő szélben kirendelte a hajókat a vízre. Így csütörtök délután gyenge, forgolódós, kifejezetten technikás szélben három futamot sikerült megrendezni. Másnap a kiírásnak megfelelően 10:00-kor dudált az első rajt és a lehetőségeket kihasználva öt futammal lettünk gazdagabbak. A nap folyamán a  szél erős volt, sőt délutánra még egy kicsit tovább fokozódott. Erre a napra sikerült bejeletkezni Turcsi Gábornak és Cserta Gábornak fotózásra, akiknek remek “témanapot” biztosítottunk. Elképesztő gyors cirkáló és raum szakaszokat lehetett menni, ezeket tarkítottuk látványos borulásokkal és borulás-mentésekkel. Voltak akik ezt a napot nem vállalták és olyanok is akik technikai gondok vagy fáradtság miatt korábban befejezték a versenyt.  Erre az estére időzítettük a közös grillezést, amihez bőven kínáltunk sört és csopaki borokat. Mindenkinek volt mit mesélnie. Szombat reggel lassan indult a szél, de a 10:00-ás rajtnál már ismét erős, két trapézos fújt, ami itt-ott gyengült de a befejezéshez szükséges négy futam végéig bőven kitartott.



Az F18 osztály versenyét ismét a Várady Szabó János – Petheő Tamás duó nyerte meggyőző fölénnyel.  Második lett a Kasuba István – Jafcsák Szabolcs páros, akik végig egyenletesen jó teljesítményt nyújtottak. A bronzérmet Kelemen Tamás és Majthényi Mátyás szerezte meg. Jó volt látni, hogy a fiatalabbakat is érdekli a kéttestű száguldás. Gyapjas Balázs Hamrák Péterrel versenyzett, míg Barlay Kristóf Róka Sándornak mancsaftolt.

Az M3 osztályban az erre a versenyre összeült Diószegi Zoltán – Forgács Zoltán kettős nyerte a versenyt  akik a második és harmadik versenynapon az összes befejezett futamukat megnyerték, de spibaum törés miatt pénteken kiállni kényszerültek. Ezüstérmes lett a Hegedűs Léna – Honti Norbert egység. Lénáék nagyon szépen, taktikusan versenyeztek és a 10. futamon elszakadt gennakerüket lecserélve még visszajöttek a 12. futamra is. Ebben az osztályban a bronzot Jankovics Gábor és Székely András szerezte meg.

A gyors befejezésnek köszönhetően a díjátadót még szombaton kora délután meg tudtuk tartani.  Alsóörs vezetése  és a Katamarán SE között sok éve  nagyon jó a kapcsolat, éppen ezért természetes volt,  hogy az F18 osztály érmeit Hebling Zsolt, Alsóörs polgármestere adta át egy-egy alsóörsi képeket tartalmazó fotóalbum kíséretében.  Külön megtiszteltetés volt számunkra, hogy az M3 osztály dobogósainak díjait – a katamaránok magyarországi versenyzét folyamatosan segítő – Kőváry István  adta át szintén egy-egy alsóörsi albummal együtt.

Köszönjük a versenyzőknek a rendezőknek, a támogatóknak és a segítőknek hogy ilyen Országos Bajnokságunk lehetett!


VÉGEREDMÉNY