Szétverte a szél a Kékszalagot?


46. Kékszalag – Audi Nagydíj


Rekordok után viharos szél az éjszakában


Átlagon felüli számú célba érkezés a versenyen!

Az elmúlt napokban a verseny idején és utána a magyar médiumokban sorra jelentek meg a szenzációhajhász hírek, miszerint a viharos szél „szétverte a Kékszalag versenyt”, és rendkívül sok hajó, a mezőny egyötöde kiesett a versenyből!


Mi a valóság?

A 46. Kékszalg Audi Nagydíjon a szokásosnál több hajó teljesítette a pályát! A statisztika jöjjön majd lejjebb…

Minden egyes Kékszalagról az egyes résztvevőnek más-más élménye marad, és ez a szép az egészben. Mást jelent annak, aki egy gyors hajóval az abszolút győzelemre törve még az első napon, az éj leszálllta előtt célba fut, és természetesen mást annak, aki egy lassú túrahajóval leginkább a 48 órás limitidőnek próbál megfelelni.

Idén sem ért véget a verseny a Fifty-Fifty óriási csúcsidő javításáva, és a Raffica egytestű hajók közötti új rekordjával.

Július 10-én este a rajt otán nagyjából kilenc-tíz órával a nyugati medence felől folyamatosan terjedő erős esőzés terítette be a Balatont, majd, ahogy azt az Országos Meteorológiai Szolgálat előre is jelezte – az észak-északnyugatira forduló szél 55-65 km/óra sebességűre erősödött, amelyben 70-75-ös széllökések is akadtak. Vagyis az éjszakában Beaufort 6-7-es széllel kellett megbírkózniuk a versenyben lévőknek, amelyet még félelmetesebbé tett a sötétség és kellemetlenebbé a zuhogó eső.

Éjszaka sokat dolgoztak a mentőhajók. Több, mint harminc hajót vontattak biztonságba, és akadt néhány olyan is, amelynek fedélzetéről partra hozták a vitorlázókat. személyi sérülés, komoly nem történt, és nem tűnt el senki. De akadt két-három elsüllyedt hajó, és ezúttal is többen sodródtak a déli parti sekély vízbe, zátonyra.

Mennyire ritkította meg mindez a mezőnyt? Lássuk a számokat?

Az elrajtolt 522 hajóból ezúttal 404 teljesítette a 155 km-es pályát. Vagyis a mezőny 77,4 százaléka. Igaz a kiesettek számban olyanok is benne vannak, mint a tizenegyszeres Kékszalag-győztes Litkeíy Farkas, aki műszaki hiba miatt még a verseny elején közepes erejű szélben esett ki a küzdelemből.

Miközben a szenzációt találni vágyó sajtó azon durrogott, hogy milyen sokan adták fel a versenyt, ez valójában az elmúlt hét évet vizsgálva átlag feletti célba érkezés. Az átlag ugyanis 2008-2014 időszakban 72,7%, ha pedig a nem túl gyenge, nem túl erős szeles 2008-as és 2009-es, könnybben teljesíthető Kékszalagokat kivesszük a sorból, akkor az elmúlt öt évben a befutási átlag 64,9%, és az idei a második legnagyobb létszámú célba futás!


Kékszalag indulók – befutottak 2008-2014

Év

Indulók

Befutottak

%

2008

579

524

90,5%

2009

593

557

93,9%

2010

570

241

42,3%

2011

589

336

57,0%

2012

570

473

83,0%

2013

521

337

64,7%

2014

522

404

77,4%

Átlag:


72,7%


2011-ben, amikor szintén este erősödött be a szél, és sok hajó járt pórul az éjszakában, a mezőnynek mindössze az 57 %-a tudott eljutni a célig.

Ha jön a gyenge szél, és éjjel az árvaszűnyog had, olyankor pedig még többen menekülnek ki a vízről, mint amikor viharos erejű a szél. 2010-ben például a mezőny 42,3 százaléka futott be a célba…

A vitorlás versenyzéshez ugyanis elsősorban szél kell! Egy nagyhajós távolsági navigációs versenyen ha Beaufort 6-7 erejű szél fúj, és pláne ha erről az előrejelzések pontosan szólnak, az nem vihar, hanem erős, viharos erejű szél.

Persze aki pórul járt, akit komoly anyagi kár ért, szenvedett a vele történtek közben, az most nyilvánvalóan nem kíván még egy ilyen versenyt. De még köztük, az árboctöröttek, partra sodródottak között is sokan vannak, akik beismerik, hogy ők hibáztak, vagy pontosan látják a pechüket, a műszaki hiba okát, ami rossz sorukat okozta.

Érdemes meghallgatni azokat, akik teljesítették a pályát, hogy milyen szelet kívánnak egy ilyen versenyre! Persze az ideális a változatos középerős. De ha azt éppen nem lehet, akkor vajonmilyet választanának? Gyenge szeleset, mint amilyen tavaly, de különösen, amilyen 2010-ben volt? Vagy olyan erős szeleset, ha úgy tetszik viharosat, mint az idén, vagy 2011-ben volt?

Na jó, az a zuhogó eső azért túlzás volt, az tényleg nem kéne!


Fotó: Szekeres László



Forrás: kekszalag.hu