A 2014. évi DOLFIN Magyar Bajnokság, szeptember 4-7 között Balatonfüreden, az ASE vitorlás szakosztály szervezésében került megrendezésre, a Paksi Atomerőmű balatonfüredi Koloska Marina kikötőjében.


A házigazdák, a már bevált remek helyszínt és kitűnő vendéglátást, minden évben fokozni tudják, így a vízen és a parton, egyaránt ideális körülmények között zajlott a Bajnokság.


A bajnokságot 12 csapat részvételével, ún. UP-DOWN pályán rendezték. A 9 futamra tervezett versenysorozat, első fele élénkebb 8-14 csomós, a másik fele gyengébb 4-8 csomós ÉK-i szélben zajlott. Csak 6 érvényes futamot sikerült teljesítenie a mezőnynek. A versenyvezető szerepét, Hagemann László, a versenybíróság elnökének posztját Hantó István töltötte be.


106363105694768331749099217717640531799926n.jpg


Az első napon, remek észak-keletiben négy futam került megrendezésre, az első futamban az olykor 18-20 csomós lökések reffelésre késztették a mezőnyt, majd a második futam közepétől gyengülő, ide-oda lengő 8-10 csomós K-ÉK szélben zajlottak a futamok. A második futam végén a szél annyira leállt, hogy fenyegette a további folytatást. Egy erős félórás vízi halasztás után visszjött a szél eredeti iránya, valamint erőssége, és további 2 futamot lehetett rendezni. A nap végére a mezőny is megfáradt a négy embert próbáló futamtól. Az elmúlt két év Bajnoka, a

Macska

hibátlan vitorlázással mind a 4 futamot nyerve, valamint az ASE hajója a Nippy három második hellyel, már az első napon bebiztosította helyét, az élen. Az élbolyt üldöző hajók között, minimális pontkülönbség alakult ki, a 3-6 helyen.


A Bajnokság második napján egyenletes kifújt szélviszonyok között, kezdődött a nap. 8-12 csomós ÉK-i szélben, ment le az első futam. A második futam közben erősen csökkent, majd fordult a szél, végül azon határ alá csökkent az erőssége, amellyel már pályaversenyt rendezni korrekt viszonyok között nem lehet. A futamot talán még elméletileg menteni lehetett volna, azonban a versenyvezető az érvénytelenítés mellett döntött. A nap további részében már futamot nem lehetett rendezni a szélviszonyok miatt. Az élen a sorrend nem változott, a Macska továbbra is veretlen, második a Nippy, mindkét hajó biztosan tartva pozícióját. Harmadik a Gyöngyszem, a 4-6. helyen pontegyenlőség alakult ki a Pillangó, a HUN-GER, valamint a Rozália között. Este remek vacsora és szekszárdi borkóstoló zárta a napot.




A harmadik nap kezdete, a szombat, kísértetiesen hasonlított az előző napi viszonyokhoz. De a 8-12 csomós ÉK-i, a rajt pillanatára erősen lecsökkent és jelentősen elfordult. Az új irány stabilizálódása, valamint a pálya átrendezése után sikerült egy futamot érvényesen teljesítenie a mezőnynek, majd a következő rajtra, ismét jelentős csökkenés és némi irányváltás érkezett. Hamarosan a szélerő a még vitorlázható határ alá csökkent. A vízi halasztást később parti váltotta, futam rendezésére alkalmas szél estig nem lett. Az élen a sorrend változatlan, a 4-6 helyen a pontegyenlőség 1-1 pont különbségre változott. Az esti vadpöri kitűnően sikerült, a vacsora után a nap csúcspontja „Rokker Zsolti” humor egyvelege és pálinka kóstolója volt. Poénjai és pálinkái kiütötték a csapatot.


A negyedik nap semmi jót nem ígért. Reggel igen stabil időre ébredtünk. A légnyomás 1014 hPa egész Európa felett, az Alpokban is csak 25-30 km/h a szél, Magyarország felett sehol semmi, körbe a Balaton körül az értékek zöme 0, Siófokon 3…7 km/h, így a nap parti halasztással kezdődött. Délelőtt ÉK-ről még egy 8-12 csomós leterjedés borzolta az idegeket, a dobogót ostromló három hajónak, pedig újabb reményt jelentett. Rámozdultunk a szélre, kimentünk. Nem örülhettünk sokáig, a rajtra már jelentősen csökkent a szélerő, majd tovább fogyva az első cirkáló szakasz közepén faképnél hagyta a szél a mezőnyt, a futam érvénytelenítve lett. A vízi halasztást parti követte, a tegnapi eredmény nem változott.




A hat érvényes futam eredményei alapján a Hungária Yacht Club csapata (Nagykovácsy Tibor, Csikós Zsófi, Valkó András) a

Macska nevű 26-os hajó

val végzett az első helyen és szerezte meg a Magyar Bajnok címet. A második helyet az Atomerőmű SE csapata (Seres Péter, Mészáros Miklós, Nagy Róbert, Oravetz Attila), a Seres Péter által kormányzott 26-os, a Nippy szerezte meg. A harmadik helyen végzett a Gyöngyszem nevű 28-as Száva György kormányos, valamint Sárközi Tibor és Zsombok Imre összetételű csapattal. Idén a Macska mindent vitt, a Bajnoki Kupát, amit idén egymás után harmadszor nyertek, a hagyományos, a Tóth László emlékdíjat, amit a Bajnokság első futam, valamint az ASE által alapított Maracsik Kálmán emlékdíjat, a második futam győzelmért vihetett haza.


A rendező ASE és a verseny támogatói a Visatec, a Soltész Kft, valamint a Schafer Yacht minden díjazottnak praktikus ajándékkal kedveskedett. A csapatoknak a Visatec ajándékkal köszönte meg a részvételt.


Az ASE vitorlások ismét méltó rendezvénnyel zárták a szezont. Bízunk benne, hogy az elkövetkező években, hasonlóan jó körülmények között, még több egység, még nagyobb csatákban küzd majd a Magyar Bajnok címért.



VÉGEREDMÉNY



Horváth Gál Zoltán képei


Fotó: Horváth-Gál Zoltán