12 hajó részvételével 2014. október 04-én szombaton zajott le Balatonlellén osztályunk négykezes versenye, a Balatonlelle-Balatonfüred-Balatonlelle távon.



Az időjárás kegyes volt a versenyzőkhöz, a helyenként napsütésben és végig keleti-délkeleti szélben zajló versenyen minden hajó a befutási limit előtt jóval teljesítette a távot.




dsc1752.JPG




A versenytáv


első harmadában, a Tihanyi szoros felé haladva 7 hajó sorosan egymás mellett vitorlázva próbálta eldönteni az áthaladás sorrendjét Tihanynál. A szoroson elsőként a Té jutott át nyakán a Favonius-szal, majd kicsit lemaradva érkezett a Sailana, a Hawaii, az Easy, az Aquarius és a Calypso.



A Hajógyári kikötő előtti vízterületen elhelyezett bójáig a sorrend nem változott, majd a bójavételnél a Favonius, a Té apróbb szerelési hibáját kihasználva átvette a vezetést és elsőként vette hazafelé az irányt.



Tihanyt elhagyva a befutóig bőszeles szakasz következett és jöhettek a szép színes gennakerek. Az élen még mindig a Favonius haladt 5-600 méter előnnyel a Té előtt. Utána kicsit leszakadva érkezett egy hármas boly, benne a Sailana, a Hawaii és az Easy, akik nagy csatát vívtak a harmadik helyért. Őket követve a Calypso kezdte el támadni az Aquarius-t, hogy az addigi 6.helyét megszerezze tőle.



dsc1775.JPG




A befutó előtt a Favonius addig biztosnak tűnő előnyét, a Té egy felerősödő szélcsíkkal pár perc alatt ledolgozta, ezzel komoly csatára kényszerítve őket. Volt olyan szituáció, hogy a két hajó között a távolság csak 8 méter volt, amit a Favonius a célig még egy kicsit növelni is tudott és ezzel megynyerte a versenyt. Az Easy a raumos szakaszon szépen vitorlázva, jó taktikával megelőzte a Sailana-át és a Hawaii-t, így ők futottak be a harmadik helyen. Negyedik a Hawaii, ötödik a Sailana lett.


dsc2339.JPG



Befutási sorrend és végeredmény:




1. Favonius Berkes Attila Karsai Gábor



2. Té Turós László Kövér László



3. Easy Lange Péter Kalocsai Zsolt



4. Hawaii Bedi Tibor Bedi Péter



5. Sailana Komenda Norbert Mészáros Mátyás



6. Calypso Simonics Péter Simonics Miklós



7. Aquarius Blaskó György Tóth Balázs



8. Monaco Vida Péter Horváth Krisztián



9. San Remo Vati István Vati Péter



10. Alma Almássy Gábor Somogyi Kristóf



11. Monte Carlo Horváth Csaba Horváth Márk



12. Jacky Karacs Zoltán Kozár Balázs