Az elmúlt évek viszonylagos nyugalma után idén új nagyvad került a szuper maxik táborába.

A Jim Clark által megrendelt Comanche névre hallgató verda nem is akármilyen. Hagyományosnak semmiképpen nem nevezhető.  Az elsődleges cél, hogy a nagy tengeri versenyeken (Transat, Transpac, Bermuda, Fastnet, Hobart,)újraírja a történelmet.



A hajó elkészítésénél csak a designon 32 ember dolgozott. A 100 láb hosszú maxi 30 tonna vízkiszorítású, melyből 20 a tőkesúly bulbája, amely természetesen billenthető. Tervezésénél semmiféle előnyszámot nem volt szabad a tervezőknek figyelembe venni, sőt az volt a kimondott cél, hogy a világ legrosszabb előnyszámát kapja meg a hajó. Billenthető tőkesúly, vízballaszt, első, hátsó trim segíti a hajót az optimális haladásban.

A design két tervező cég munkája. A Marc Van Peteghem és Vincent Lauriot-Prévost neve fémjelezte (VPLP) és Gillaume Verdier tevékenysége nyomán alakult a hajó. VPLP munkái között van többek között a Groupama 3 és a Bank Populare V. többtestű hajó. Ezek a hajók rekordokkal bizonyították már életképességüket.

2007-ben összeálltak és Vendée Globe győztes hajót sikerült tervezniük. A Macif  nagyon sikeres Open60 lett. Nem véletlen, hogy a Comanche egy felnagyított Open60-nak tűnik.



A vitorlázat lenyűgöző. A legnagyobb gennaker közel van az 1000 négyzetméterhez. Ez nem sokkal kisebb, mint az Alinghi5 katamarán 1100 négyzetméteres vitorlája, amely a világon a három legnagyobb ilyen cucca között van méretben.

A Comanche a Sydney-Hobart versenyen fog bemutatkozni, ahol  a Wild Oats XI-től kísérli meg elhódítani a győzelmet. De földkerülő és transatlanti rekord is szerepel a listán. Íme néhány videóba ágyazott kép a nagy indiánról: