fel és le. Ez tökéletesen összefoglalja a mai napomat.
Hajónapló, 2015. február 19.
Conrad Colman naplója
Pozíció: déli szélesség 47 fok 32 perc, keleti hosszúság 127 fok 24 perc
Nándor olyan elkeserítő hírrel ébresztett reggel, hogy az utolsó szélműszerünk is letört az árboc tetejéről, viszont öröm az ürömben, hogy nem esett be a tengerbe, hanem ott maradt lógva. Volt egy kis időnk megjavítani, mielőtt még minden vékony kis drót elszakadna benne. Felpattantam, felöltöztem, felvettem a beülőt és a sisakot, és felugrottam az árbocra. Biztonságba helyeztem a műszert, és kicsavaroztam a csatlakozóját, hogy le tudjam vinni megjavítani.
Reggelizés közben arról beszéltünk, hogy hogyan is lehetne megjavítani az eltörött kart, mert a ragasztott csatlakozás szétment. Hamar észrevettük, hogy ellenőrizni kell a csatlakozó irányát a műszerhez képest, mert fejjel lefelé megragasztva nem fogja megoldani a problémát. Küldtünk e-mailt az európai szakértőknek tanácsért, de még mindig kora reggel volt, szóval volt pár óránk a válasz megérkezéséig. Eközben rájöttünk, hogy a válasz a kérdésünkre ott van a fejünk felett 30 méternyire (100 lábnyira) az árboc tetején.
Felkészültem, hogy újra másszak, de immáron pánik nélkül, mert már nem kellett megmenteni az alkatrészt a letöréstől, de meg kellett néznem, hogy mi hogy van odafent. Körülbelül 28 csomós szél fújt, siklottunk lefelé a hullámokról a kis reacherrel és az egyes reffen lévő grósszal, és amikor elhagytam a cockpitot, 20 csomós sebességet láttam utoljára a kijelzőn. Megfontoltuk, hogy betekerjük-e a vitorlát, vagy kicsit lassítsunk, de valójában biztonságosabb felmászni, ha a hajó feszültség alatt van, mert stabilabb a dőlésszög, és a hajó sebessége lecsillapít néhány rázkódást. Felmászni egyébként nem könnyű, és túl nehéz lett volna megkérni Nándort, hogy (ismételten) csörlőzzön fel az árboc tetejére, tehát fel kellett húznom magam. Az árbocra kulcsolt lábakkal felhúzókba és backstage-be kapaszkodva húztam fel magam, a csípőmmel támaszkodva képes voltam arra, hogy jól haladjak felfelé. Az egyedüli felmentést a saját súlyom folyamatos megtartása alól a szálingokon való pihenés jelentette.
Miután visszaigazoltam a csatlakozó irányát a javításhoz, Nándorral megragasztottuk a szélműszert, és betettük a meleg motortérbe. Néhány órával később, amikor felhők gyülekeztek a horizonton, felmásztam harmadszorra is az árboc tetejére Nándor örömteli kiáltásával a cockpitból, hogy működött, amikor visszadugtam! Nagy megelégedést jelent, hogy a hátralévő 50 napban nem kell saccolnom a szél erejét és irányát, különösen a Csendes-óceánon való átkeléskor! Le újra a deckre, vitorlát cseréltünk, és igencsak éreztem a karomban és a vállaimban a napi melót, estére ki is ment belőlem az erő.
Utóirat. Gyakran nézegetem a térképet, hogy jellegzetes útjelzőket találjak, hogy pontosan jelenthessem a szélességi és hosszúsági fokokat, mert néhány ember fokokban gondolkozik, amikor meg kell határozni a helyzetünket. A mindennapjainkban máshoz viszonyítjuk a helyzetünket, mint pl. „emellett a fa mellett állok, vagy találkozzunk a parkban”. Ilyen összevetésben nehéz meghatározni, hogy hol vagyunk, ugyanúgy mint ahogy Ausztrália közepe egy hatalmas sivatag bármilyen nagyobb város nélkül. Mégis büszkén jelöli a térkép az Ivy Tank Motelt*! Végülis Perth és a keleti part között ezen kívül egy nagy csomó semmi van…
——–
* és tényleg:
http://goo.gl/TRiAjB
Fotó: Spirit of Hungary – Barcelona World Race
