Maradt továbbra is az északias szél 2-4 bft erősségben.


2. nap

A pálya alsó szakaszán jellemzően erősebb, a felső szakaszán gyengébb szél fogadta a mezőnyt. 4 futamot rendeztek.


1. futam

Minimálisan jobbra fordult a szél a pályatengelyhez képest, igy megjött a tisztán lee rajt. A mezőnyből ezt kevesen vették észre ( lee oldal alsó 50 méterén kb 5-en osztoztunk), ezért egy jó lee rajtot követően végig az elejében tudtunk vitorlázni, 5. helyen futottunk be.

Visszajöttünk összetettben a 3. helyre.


2-3 futam

Erősödött a szél. Rajtokból tömeghiány okán nem tudtunk jó sebességgel eljönni, és ez egyet jelentett a sűrű mezőnyben való vitorlázással. Jöttek a huszon helyek, pedig Fluckèktól és Szuszéktól is kaptunk segítsèget a pályán.

Változott a pálya karakterisztikája is, nem mindig jött be a szikla közepétől a kopp szikla takk, kezdett óvatosan jönni a víz felőli oldal is.

Friedl-Schneider páros a 3. futamban nagyot villantott egy ideig vezettek is, azonban a mezőnyből egyedüliként megfütyülték őket hatszélben. Ezzel együtt is 13. helyen érték be.

Fokozatosan javult a Fluck-Székely-Gyökössy páros teljesítménye is, 4 futamból kétszer mentek húszon belül, egyszer éppen húszon túl.

Szuszu is kezdett Tomival összecsiszolódni, volt húszon belüli helyezésük is, azonban valós tudásuk alapján többre lennének képesek.


4. futam

Elfáradtunk. sajnos. Nem mentség, sőt……Hiába volt a tökéletes lee rajt, a jó tisztázás, a mezőny, és széltaktika odalett a fáradság oltárán.


Nap végén 12. helyen szerepeltünk a tabellán, Fluckék előrejöttek a 22. helyig, Nyestiék visszastek 30-ra.

Nem én mondom, rettentő nehéz körülmények voltak. Erős a mezőny, nagyok a keresztbeverések. A mezőny utolsó harmada ugyanolyan sebességre és élessègre képes, mint az első harmad, nehéz előre jutni, bár nem lehetetlen pl. egy elrontott rajt után.

A keresztbeverésekre két példát tudnék említeni. Az első tízben, szinte kivétel nélkül mindenkinek van 30 plusszos helye. Sőt, a svájci Stefan (élmezőny oszlopos tagja) az első futamban 51, másodikban 30 valamennyi, utolsó kettőben 1, 2 helyeket futott.

Három futam van hátra. Két jó futammal dobogós, pontszerzős helyre is fel lehetne jönni, mert minimális pontkülönbséggel vagyunk lemaradva. Realitása azoban annak van, hogy talán húszban tudunk maradni, a meteorológia ugyanis további szélerősödést jelez.

Utóbbi, jó esély lehet a Fluck, Varjas, Nyeste egységeknek. Fluckék húszon belülre is feljöhetnek, ha tartják a szerdai formát, Nyestéék is visszajöhetnek egy kis formajavulással húszon belülre, és Szuszéktól is várható egy nagy előrelépés.

Meglátjuk.

Hajrá MAGYAROK!


EREDMÉNYEK