Litkey nyerte a Fehér Szalag GeneralCom Nagydíjat

A Kékszalag előtti, „bemelegítő” versenynek is tartott Fehér Szalag GeneralCom Nagydíj vitorlásversenyt a tizenegyszeres Kékszalag-győztes Litkey Farkas nyerte új DC35 katamaránjával. Második helyen végzett, mintegy hat perc lemaradással a Kékszalag-csúcstartó Fifty-fifty, Józsa Márton kormányzásával. A szoros eredmény komoly harcot sej
tet a csütörtöki Kékszalagra, ám főleg Litkeyék számára biztató, hiszen Decision 35-ös katamaránjukat csak nemrégiben vették birtokba, így bevitorlázására eddig nem sok idejük volt.


A verseny gyenge nyugati szélben indult Balatonfüred elől, amely később leállt, majd északira fordult és 10-12 csomóra erősödött. A vezető Fifty-Fiftyt Litkeyék Kenesénél érték utol, majd jó taktikázással, egy szélsávot kihasználva elég komoly előnyre tettek szert, amelyet sikerült később is megtartaniuk.


„Elsősorban hajónk sebességére ügyeltünk, s biztató jel, hogy ellenfeleinkhez képest tartani tudtuk az előnyt. A középszélben jól ment a hajó, legnagyobb sebességünk mintegy 14 csomó volt” mondta Litkey Farkas a kekszalag.hu-nak.


A füredi befutó előtt kissé leállt a szél, ekkor a két hajó közelebb került egymáshoz, ám a Decision 35-ös végül előbb kapta meg a frissülést, és 13 óra 14 perc 16 másodperckor befutott a célba. A második Fifty-Fifty 13:20:41-kor finiselt, őket 13:51:48-kor a Vándor Róbert vezette RSM DTM katamarán követte a célban. (www.kekszalag.hu)