Rekordmezőny és remek hangulat jellemezte a VII. Suzuki–Bavaria Nagydíjat a házigazda, a balatonlellei Bavaria Yachtclub legnagyobb örömére

Immár hetedik alkalommal rendezte meg augusztus 15-én a Balatonlellei BL Bavaria Yachtclub a VII. Suzuki–Bavaria Nagydíjat. A hagyománnyá vált viadal – amelyen számos másfajta vitorlás is indul – hatalmas sikert aratott, hiszen rekordmezőny, 33 hajó nevezett a versenyre. Lange Péter, a Bavaria Yacht Magyarország ügyvezetője örömmel konstatálta, ezen a napon nemcsak a kategóriák győztesei és dobogósai érezték jól magukat, hanem a parton szurkolók is az új főszponzor, a Magyar Suzuki Zrt. jóvoltából. Nem véletlenül hangzott el a versenyt követően: jövőre Veletek ugyanitt!




A Balatonlellei BL Bavaria Yachtclub vezetői

pár évvel ezelőtt úgy gondolták, ebben az őshonos fák és növények övezte környezetben szeretnének a vitorlázás elkötelezettjei számára

egy olyan versenyt rendezni, ami rövidesen hagyománnyá válhat a magyar tengeren

. Nos, a gondolatot tett követte, és a nemzetközi színvonalú komplexum – a Balaton egyik ékessége, ahol exkluzív környezet vár mintegy 160 hajót és legénységét 150 apartmanjában –

immár a hetedik alkalommal látta vendégül a vitorlázás szerelmeseit: ugyanis augusztus 15-én rendezték meg a VII. Suzuki–Bavaria Nagydíjat.


2015-vii-suzuki-bavaria-nagydij-beszamolo6.jpg

Már a két edzőnapon is remek hangulat volt a Yachtclub területén, ahol

a csapatok a felkészülés mellett igazi vendéglátásban is részesültek.

Ráadásul

az időjárás is végig kegyes volt a szervezőkhöz,

akik a verseny történetének legsikeresebb viadalán vannak túl.




„A legvérmesebb álmainkban sem gondoltunk arra, hogy rekordot dönthetünk az indulók számát tekintve. Idén nem kevesebb, mint 33 hajó nevezett, és a közel százötven versenyző végig kemény csatát vívott egymással. Mindenki megtalálta a maga ellenfelét, akivel megküzdhetett, ráadásul többé-kevésbé a szél is a barátunkká vált ezen a szombaton. Nagyon örülünk annak, hogy a vízen és a szárazon is mindenki jól érezte magát, és bizony fel van adva a lecke a szervezőknek, ha jövőre überelni szeretnék az idei versenyt”

– árulta el

Lange Péter, a Bavaria Yacht Magyarország ügyvezetője

.



A

verseny előtti két napon – csütörtökön és pénteken – a nevezők próbafutamokon vehettek részt

, és már ekkor látszódott mindenkin, bizony presztízst csinálnak abból, hogy ki hogy végez. Szombaton

aztán a lehető legjobb hangulatban és kedvező szélben vágtak neki a kijelölt pályának a versenyzők

. Az elsőtől az utolsó percig izgalmas futamot végül

a Favonius

(kormányos: Berkes Attila, csapattagok: Doba Zsolt, Sáfián László, Geszler József, Dobra Bernadett)

nyerte

, idén először legyőzve a Túrós László vezette Té Sailing gárdáját (Kövér László, Mericza Gergely, Illy István és Tóth Anita).




„Így utólag bevallhatom, nyerni mentünk, és szerencsére kihoztuk magunkból a maximumot. Minden volt, ami egy igazi vitorlásversenyhez kell: jó szél, jó helyezkedés és jó rajt. Ez a második vándordíjunk, amit megnyertünk, és nagyon büszke vagyok arra, hogy a leggyorsabb Bavaria a miénk volt. Igyekszünk a lehető legnagyobb alázattal és szerénységgel kezelni ezt a sikert”

– jelentette ki

Berkes Attila

, a győztes Favonius kormányosa

.


2015-vii-suzuki-bavaria-nagydij-beszamolo4-bavaria-junior-team.jpg


2015-ben új főszponzora van a Magyar Suzuki Zrt. jóvoltából a Bavaria Kupának

. A vállalat

közel húsz járművet állított ki a parton

, a verseny 3 napos programja alatt a legújabb Suzuki autókat, motorkerékpárokat, hajómotorokat valamint a Suzumar hajókat is meg lehetett tekinteni.




„Maximálisan elégedettek vagyunk a versennyel és a szervezéssel, hiszen mind a szponzori, mind a versenyzői, továbbá a média oldaláról is kizárólag dicsérő szavakat hallottunk. Már most kijelenthető, hogy szerepvállalásunk nem egy versenyre szólt, lesz folytatás, hiszen a Kikötőlánc, mint a marine üzletágunk stratégiai partnere kiemelten fontos a számunkra”

– adott tájékoztatást

a Magyar Suzuki Zrt. Suzuki Marine üzletága

.



A teljesítendő

pályát a verseny reggelén jelölték ki a szervezők, és a legnagyobb örömükre a Bavaria-tulajdonosok mellett számtalan más kategória is képviseltette magát a VII. Suzuki–Bavaria Nagydíjon

. Ám senki se higgye azt, hogy kizárólag csak a vízen találhattak a kilátogatók érdekességet, programot. Ugyanis a családtagok és a nézők, érdeklődők

a kikötőhöz kapcsolódó homokos strandon, kültéri medencékben tölthették el az időt

, a gyermekek szórakozását játszótér, gyermekmedence és fantasztikus játékok biztosították.

Esténként élő zenés partival

emelték tovább a hangulatot a szervezők, míg

a versenyt követő záró banketten az Irigy Hónaljmirigy gondoskodott a remek hangulatról

.




„Nagy öröm a számunkra, hogy egyre több, nem Bavaria típusú vitorlás is elindul a versenyen, sőt egy idő után már ezek a hajók adják majd a résztvevők többségét. Külön büszkeséggel tölt el minket, hogy a Yachtclub utánpótlása is bemutatkozott, és a Hercegnőn a 11 és fél év átlagéletkorú csapat sikerrel teljesítette a viadal teljes távját. A Bavaria Junior Team – Herczeg István, Herczeg Áron, Karsai Balázs, Karsai Dávid, Blaskó Bence, Blaskó Bálint, Kalocsai Boldizsár, Kalocsai Benjámin, Gellért Benedek – már most bebizonyították, fiatal koruk ellenére képesek a nagy feladatok megoldására”

– fogalmazott

Karsai Gábor, a Bavaria32 hajóosztály kapitánya.

Egy biztos, versenyre, hangulatra, parti programokra és vendéglátásra még kritikus szemmel sem lehetett panasz. Még a vihar is megvárta a viadal és az esti programok végét…