A múlt hét kedden nevezéssel kezdődött az Összevont Cirkáló Osztály 2015 évi Flottabajnoksága, mely az osztály bajnoksági sorozatának legfontosabb állomása is volt egyben.

A versenynek a tavalyi évhez hasonlóan idén is a balatonfüredi, gyönyörűen megújult és kibővített, Hajógyári Kikötő adott otthont.

A 2013-as osztályértekezleten újragondolt bajnoksági sorozat a visszajelzések alapján pozitív változást jelentett az osztály életében. Kis üröm az örömben, hogy az ORC előnyszámítás még mindig nem tökéletes.



Szerdán 10 órakor megnyitóval kezdődött a Flottabajnokság, mely után remek szélben rajtolt el a verseny 9 hajós mezőnye. Idén az osztály bővült a 40-es cirkálókkal, melyek közül a Tabu tette tiszteletét a versenyen. A Sipos Máté vezette rendezői csapatnak ezen a napon az első futamban nem volt gondja a széllel, a második futam inkább a gyenge szeles hajóknak kedvezett. Két remek futam után a veszprémi Grand Canyon sörözőnek köszönhetően stégparty várta a résztvevőket.

A csütörtöki közös reggelit követően rögtön vízre indult a mezőny. Szélben nem volt hiány. Már az első futam is erős szélben zajlott és a szél a második futamra tovább erősödött. A 20-23 csomós alap szelet néha 26 csomós befújások kísérték. Ezt a futamot a 9 nevezett hajóból 4 tudta/akarta teljesíteni, köztük a jövőre 120 éves Kishamis. A rendezőség az előrejelzések ismeretében módosította az eredeti kiírást és péntekre lehetővé vált a 3 futam rendezése. Pénteken a reggelit követően kihajózott a csapat a vízre és délutánig változó szélben két futam következett. A 3 futamot a szél elfordulása miatt a rendezőség törölte, de délután sikerült az egyre erősödő szélben azt is teljesíteni, így a 3 nap alatt sikerült mind a hét tervezett futamot megtartani.



A díjkiosztón Michael Seiferling a versenynek otthont adó kikötő igazgatója örömét fejezte ki, hogy a hajók amik itt készültek – hacsak kis időre is – de visszakerültek születésük helyére.

A Flottabajnokság díjkiosztóját követően, a versenyzők megtekintették a nemrég megnyitott Hajógyári Múzeumot, ahol sok kedves régi emlék elevenedett meg.

A Hajógyári Kikötő éttermében felszolgált esti gálavacsorát a csopaki Szent Donát Pincészet borai tették teljessé. A pincészet régóta elkötelezett híve a vitorlázás támogatásának, hiszen évek óta támogatja a júniusi Tramontana-Sennebogen kupát is.

A Flottabajnokságot a Sirocco nyerte az osztályhoz frissen csatlakozott Tabu előtt. A harmadik helyezett Czégai Péter kormányzásával a Nemere II lett.

Szombaton a hajók nagy része indult Kenesére a Tabu kupára, mely az Összevont Cirkáló Osztály bajnokság sorozatának az utolsó futama volt.



A versenyzők szabálykövető magatartásának hála a Hantó István által vezetett zsűrinek mindössze egyszer volt munkája.

Az Összevont Cirkáló Osztály bajnoksági sorozatát 2015-ben Cittel Lajos kormányzásával a Sirocco nyerte a Hónig Péter által kormányzott TALIZMÁN előtt. A harmadik helyezett itt is a Nemere II lett.


FLOTTABAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNY


OB VÉGEREDMÉNY


A verseny támogatói voltak:

Hajógyári Kikötő

Szent Donát Pince

Grand Canyon Söröző

Continental Handel Kft.

NEA

Straub Elek

Támogatásukat ez úton is köszönjük!