De hogy ez minket miért is érdekel?

Úgy alakult, hogy a nyolc csapatból egy magyar volt. Ausztrália, Finnország, Japán, Fülöp-szigetek, USA és Szingapúr mellett a Sipos Ágoston kormányozta egység is részt vett a három napos match-race regattán.

Már harmadik éve rendezik meg a versenyt Szingapúrban a Forma 1 hétvégéjén. Idén szeptember 14 és 17 között. És harmadszor nyert a Fülöp-szigeteki csapat.

A versenyt a Match Race-ben szokásos Round Robin kieséses formában rendezték. A csapatok hatszor mérkőztek meg egymással az első két napon, és nem értek a végére.

A harmadik napon a szervezők be tudták még fejezni a RR-t délelőtt, még mielőtt neki vágtak az elődöntőknek és döntőknek.

A Round Robint a Team Finnország nyerte 6:1-es szériával, és elég jól festett a helyzetük, miután az elődöntőben is felülmúlták Japánt 2:0-ra.

Ezzel szemben a Fülöp-szigeteki csapatnak nem volt könnyű. Az előző évektől eltérően megszenvedtek a döntőbe jutással. Japán és Finnország ellen kikaptak a RR-ban, és csak egy ponttal sikerült legyőzniük Magyarországot az elődöntőben. Így a magyar csapat szerezte meg a bronzérmet.

De ahogy ez lenni szokott, a döntőben már meggyőzően utasították a finneket maguk mögé.

Kapitányuk Ridgely Balladares magabiztosan is nyilatkozott a győzelem után a jövő évi esélyeikről.

Eddig a hír. Azért megkérdeztük Sipos Ágostont is, a magyar csapat kapitányát, hogyan látta ő:

A verseny a szingapúri pénzügyi negyed felhőkarcolói közötti szűk öbölben volt, így a közönség testközelből követhette nyomon a regattát. A Forma-1 sok helyi és külföldi érdeklődőt vonzott az öbölbe, így a verseny komoly nézettséget élvezett. A rakparti sétány, a bárok, az éttermek és a felhőkarcolók mind megteltek turistákkal. Míg a népszerűséggel nem volt probléma, komoly kivást jelentett a szél változékonysága. A forgolódó és pöffös szél trükkössé tette versenyt. Folyamatos figyelem és gyors reakció kellett ahhoz hogy jól helyezkedjünk. Mivel én Agárdon nőttem fel, kifejezetten otthonosnak éreztem a változékony szelet.

Kiváló csapatot sikerült összeraknom, mind tapasztalt, sikeres vitorlázók. Egymás ellen már sokat versenyeztünk különböző osztályokban, de csak a versenyt megelőző héten ültünk először egy hajóba. Eleinte meg is látszott az eredményeken. Az első három meccsünket elvesztettük, de ennyi kellett ahhoz, hogy összerázódjunk és letisztázzuk a csapaton belüli kommunikációt. Onnantol minden meccset megnyertünk a Round Robin-ban egészen a Fülöp-szigetek elleni negyeddöntőig. Jó volt látni ahogy futamról futamra fejlődtünk, s a várakozásokkal ellentétben jöttünk felfelé a mezőnyben.

Team Hungary-ként indultunk az Almádi Yacht Club színeiben, bár a csapat nemzetközi volt, gyakorlatilag én voltam az egyetlen magyar a fedélzeten. Talán ENSZ zászló alatt lett volna a legkorrektebb nevezni, de a szabályok úgy diktálják, hogy minden hajónál a skipper nemzetiségét veszik alapul.

A csapat:
Sipos Ágoston (HUN) – skipper
Robert Jessing (SWE) – tacticks
Alexandro Montanari (ITA) – main trimmer
Freddie Hall (GBR) – trimmer
Christian Englert (GER) – pit
James Harayda (SIN) – bow

A verseny meghívásos, de az idei dobogós helyezéssel megváltottuk a helyet jövőre is. Mindenképp szeretnék jövőre is indulni a versenyen

forrás: www.sail-world.com/157364