Az első sztárokat 1911-ben építették. Az előzmények 1906-ig nyúlnak vissza, amikor egy kisméretű tőkesúlyos one-design osztály jelent meg a Manhasset-öbölben és a szomszédos Long Island szorosban, New York közelében. Az osztály neve Bug (Poloska) volt, melynek terveit Curtis D. Mabry készítette William Gardner tervezőirodájában.

 

Öt évnyi versenyzést követően a Bug osztályból többen is úgy gondolták – élükön George Corryval –, hogy ez a hajó túl kicsi és kényelmetlen ahhoz, hogy hosszú távon sikeres legyen. Ezért Corry felkereste barátját, William Gardnert, hogy készítse el egy hasonló, de kicsit nagyobb versenyhajó terveit. Gardner az iroda egyik fiatal tervezőjét, Francis Sweisguth-ot bízta meg a feladattal, aki meg is alkotta a Big Bug (Nagy Poloska), majd végleges nevén a Star vonalait. A Csillaghajó Osztály megalapítása a legendás kormányos, George Corry nevéhez fűződik. A nemzetközi szervezet, az I.S.C.Y.R.A. 1922. Január 20-án alakult a new york-i Hotel Astorban, első elnöke ki más is lehetett volna, mint Corry. Itt fektették le az alapokat: a flottákon és körzeteken alapuló szervezeti felépítést, a LOG évkönyv bevezetését, a hajók regiszterét. A hajóosztály megerősödése, sikeres elterjedése és nemzetközivé válása George W. Elder elnöki munkásságának köszönhető. 1914-ig 49 Star épült, 1925 végére már 329 hajót jegyeztek be és 30 flotta működött.

 

Az első tíz évben gaffos (csúszó gunteres) rudazattal készültek a sztárok, majd 1921-ben a gaffot elhagyták, marconi típusú rudazatra váltva, 1929-ben pedig áttértek a hosszabb árbocra és a bumm is lerövidült. E módosításokat mind az eredeti terveket készítő Francis Sweisguth felügyelte. Az osztály folyamatosan bővült, 1930-ban 137, 1931-ben újabb 87 új hajó épült a világválság ellenére.

 

A következő nagy változás az 1937-es long island-i világbajnokságon ütött be, amikor a német származású brazil Walter von Hutschler előrukkolt találmányával, a rugalmas árboccal, ami alapjaiban változtatta meg a vitorlaállítást nem csak a sztárban, de az egész vitorlássportban. A világbajnoki cím ugyan nem lett az övék (legénység: Joachim Weise) egy első futam-beli baleset miatt – akkoriban nem volt kieső –, de utcahosszal nyerték a maradék négy futamot, különböző szelekben. Aztán 1938-ban San Diegóban már nyerni tudtak, és a következő évben, Kielben megvédték címüket.

 

Az 1911-ben rajzolt kecses hajóforma alapjaiban máig változatlan, a sztárt mégis nagy teljesítményű, korszerű hajónak ismerjük. Ebben nagy szerepe van az építőanyagok és technikai megoldások fejlődésének: a fából készült hajókat 1968-tól kezdik felváltani az üvegszálas műanyag testek, a mai csúcsmodellek is epoxy gyantával impregnált üvegszálas PVC szendvics-szerkezetűek. A pamutvitorlák az ötvenes évekig jól szolgáltak, amikor egyre többen kezdtek szintetikus anyagokkal kísérletezni. A nylon volt az első, de túl nyúlékonynak bizonyult, utána az orlon jelent meg már jobb tulajdonságokkal. Aztán az ötvenes évek végén jött a dakron, ami már elég jó formatartást biztosított, de legfôbb erénye a pamuttal szemben az volt, hogy vízesen is ugyanolyan jól teljesített, mint szárazon. A csillaghajó vitorlák ma is dakronból készülnek. Az osztályelőírás szerint 1971-től lehet alumínium árbocot használni, ami merevebb és keskenyebb egy azonos súlyú fából készülthöz képest és kevesebb karbantartást is igényel. A sztárban jelent meg először a köralba portugál Duarte Bello jóvoltából.

 

Az osztály szándékosan nem engedi meg a legújabb fejlesztésű anyagok használatát (karbon, öntött vitorlák stb.), hogy a költségeket kordában tartsa és ezzel segítse a csillaghajó minél szélesebb körű elterjedését.