amit eddig a sportközvetítésekről gondoltunk.

 

Képzeljük el, hogy egy Forma–1-es futam alatt minden adatot, a gumik és az aszfalt hőmérsékletétől, a várható időjáráson és a sebességen át, az autók aerodinamikai adataiig folyamatosan, élőben tudunk online követni. Bár ez egyelőre elképzelhetetlennek tűnik, van már olyan sportág, ahol megvalósult: ez a Sail GP, amelynek a legutóbbi fordulójára való felkészülést az Oracle-nek köszönhetően a helyszínről követhettük végig.

 

A Sail GP vitorlásversenyt tavaly hozták létre, azzal a céllal, hogy az abban részt vevő korábbi világ- és olimpiai bajnokok és helyezettek ugyanolyan hajókkal mérjék össze a tudásukat. Az idén Sydney-ben, San Franciscóban, New Yorkban, Cowesban, illetve Marseille-ben csapnak össze Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, Franciaország, Ausztrália, Japán és Kína legjobbjai.

 

Az esemény különlegességét nemcsak az adja, hogy teljesen azonos vitorlásokkal, egészen pontosan F50-es katamaránokkal versenyeznek, hanem az is, hogy minden hajón 1200 adatgyűjtő pont és 50 kamera gyűjti a statisztikákat. Így pedig tényleg mindenről van adat: hogy a hajó éppen mennyivel van a víz felett, hogy milyen sebességgel halad, de akár arról is, hogy a hajók egyes darabjai hány fokos szögben állnak a minél jobb teljesítmény elérése érdekében……

 

Folytatás a link alatt…..

https://hvg.hu/kkv/20190813_oracle_sailgp