Bár eddig nem indultam ezen a versenyen, azért azt kell mondanom, hogy különleges esemény nem történt.
Volt oly szerencsém és ismét (idén már másodszor) sikerült az Extreme 25-ös fedélzetén versenyeznem. Ami sok szempontból egy lenyűgöző hajó. Méreteihez képest borzalmas sebességeket tud és tőkesúlyos hajó létére pedig az egész berendezése jolléra emlékeztet. Hamarosan bővebben is értekezem róla.
Idén elöször nem a Köd Kupa az év utolsó versenye a Balaton keleti medencéjében. A balatonlellei események miatt a Dér Kupa is átköltözött Kenesére és az még csak a jövő héten lesz. Ennek ellenére a Köd Kupa semmit nem vesztett a varázsából és jelentős számú indulóval büszkélkedhetett ismét. Sajnos csak a szél volt kevés. Persze a rendezőket ez sem érte váratlanul és a pálya méretét ehhez igazították. Így viszonyleg gyors verseny kerekedett, még talán a mezőny hátsó részének is. Pedig a végére igen csak visszafogottá vált az üzemanyag. Meleg nem volt, ami nem elvárás ilyen időben, de szerencsére az üzemanyag hiánya sem hűtötte a levegőt.
Meglepetés az nem született. A Szponzi simán hozta a versenyt. Talán a Medicken második helye volt igazán remek teljesítmény.
Az estéről nem tudok nyilatkozni, mert nem vettem részt rajta, de nem láttam nagy szalagcímeket sehol, hogy botrányba fulladt volna. A Köd Kupa hozta a szokásos kellemes szezonlezáró formáját.