Hétfőn kezdődnek a 47. Trofeo S.A.R. Princesa Sofia vitorlás verseny futamai Palma de Mallorcán.
A hagyományos regattán az összes olimpiai osztály és a paralimpiai egyszemélyes kategória (2.4mR) versenyzői vitorláznak, valamint Dragon verseny is lesz.
A Princesa Sofián különösen az Olimpia évében a világ legjobbjai szinte mind részt vesznek, sok már kvótát szerzett nemzet választja olimpiai válogatónak. Így mondhatni világbajnoki erősségű mezőnyök gyűlnek össze.
A futamok március 28-án, hétfőn kezdődnek. A selejtező, majd a döntő futamok után április 2-án szombaton lesznek a végső helyezéseket eldöntő Éremfutamok.
Több osztályban is érdekeltek a magyarok. A legtöbb érdekességet ezúttal számunkra a női és a férfi Laser osztályok versenyei jelenthetik majd, de van még bőven kire figyelni, kinek szurkolni Finnben, 470-esben, az RS:X szörfosztályokban, sőt a Nacra 17-ben is.
Női Laser Radiálban a négyszeres korosztályos világbajnok
Érdi Mári
a még megszerezhető két európai olimpiai kvóta egyikének elérésére hajt. Folyamatosan és dinamikusan fejlődik a felnőtt mezőnyben is, van esélye arra, hogy elcsípje a riói indulási jogot.
Március elején a Laser Európa-bajnokságon nagyszerű vitorlázással 21. lett a 97 hajós mezőnyben, és – tizennyolcadik születésnapja után nem sokkal – 18. az európaiak között. Az olimpiai kvóta megszerzéséhez még ennél is egy kicsit jobban kell teljesítenie. Képes rá! Az életkoránál fogva elsősorban a 2020-as Olimpián lehet majd éremesélyes, de az elmúlt három évben mutatott fejlődése, és befektetett rengeteg munkája után már most is megérdemelné az olimpiai részvétel élményét, ami csak lendíthet a pályafutásán.
A férfi Laser Standard osztályban ez a verseny a magyarok harmadik olimpiai válogatója. A 2015-ben megszerzett kvóta ad lehetőseget arra, hogy
Tomai Balázs, Vadnai Benjamin
vagy
Vadnai Jonatán
rajthoz álljon a Riói Olimpián. Jelenleg, a Miami Világkupa és a Las Palmasban rendezett Laser EB után hármójuk közül Vadnai Benjamin vezet a válogatón öccse előtt, míg a tavaly olimpiai kvótát elért Tomai jelenleg a harmadik. A válogató négy versenyből áll, a sorozat utolsó állomása a Laser világbajnokság lesz Mexikóban.
470 osztályban indul
Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor
. Ők 2015.-ben junior világbajnoki 5. hellyel hívták fel magukra a figyelmet. Matematikai esélyük nekik is van a kvótaszerzésre, de ők komoly szponzor hiányában csak nagyon kevés nemzetközi versenyen és edzőtáboron tudtak részt venni. Ha szintet futnak, az óriási meglepetés lesz, vagyis a papírforma nem mellettük szól. Fiatalok, a jövő emberei lehetnek – ha akad melléjük megfelelő támogató erő!
A női szörfben
Cholnoky Sára
próbál olimpiai szintet elérni. Idei eredményei alapján a kvótaszerzése nagy siker lenne!.
A férfi szörfösök között rajthoz áll
Nickl András
és
Sánta Bence
is. Gádorfalvi Áron, aki a hatodik (!) olimpiai részvételére készül, miután már ő is szintet futott, nem lesz ott ezen a versenyen.
Finn osztályban indul
Berecz Zsombor
, aki 2014-ben második magyar sportolóként szerzett olimpiai indulási jogot, és rengeteg jó eredményt ért már el. Március 12-én ezüstérmes lett az Európa-bajnokságon Valenciában! Neki ez a verseny edzés, innen utazik majd a Garda-tóra a világbajnokságra, ahol igyekszik még egyszer odacsapni az ellenfeleknek az Olimpia előtt!
Lesz még magyar induló, mégpedig a vegyespáros katamarán Nacra 17 osztályban, ám
Virág Flóra versenyzőtársa Andrea Martinelli
olasz, így ő nem szerezhet olimpiai részvételi jogot.
A verseny weboldala:
http://www.trofeoprincesasofia.org/en/default/races/race