Gyenge szél, eső, a végére csonttá fagyás jellemezte az idei, 30. Trafik Kupát. Mindez azonban jottányit sem befolyásolta a verseny évek óta megszokott kiemelkedő színvonalát.

 

Kemény időjárásban zajlott a jubileumi Trafik Kupa a kalászi riviérán. A legfeljebb 9 fokos, esős, változó erejű, előbb gyengébb, majd izmosodó észak-nyugati szélben 4 selejtező, 2 közép- és egy döntő futamban dőlt el a kupa sorsa. A 34 induló 4 selejtező futamot teljesített futamonként tíz indulóval és öt továbbjutóval, az utolsó kvalifikációs menet négy indulója közül ketten jutottak tovább.

 

 

A két középdöntőből és a vigaszágról alakult ki a döntő futam 10-es mezőnye. A döntőt az ekkorra már 6-8 csomósra erősödő szélben indította az Erdélyi Béci vezettet rendezői csapat. A győzelmet tavaly még opézó, az idei Laser 4.7 bajnokságon harmadik helyet szerző, korábban két Optimist Európa-bajnokságra is kijutott Verebély Mátyás nyerte. Mögötte a Spari felnőtt versenyzői sorakoztak: 2. Alibán András 3. Szépfy Zsombor 4. Békés Miklós 5. Újhelyi-Gáspár Miklós, majd a Szpari Optimist C csapatából következtek többen, míg a döntőt ismét egy felnőtt versenyző, a sztáros Szalontai Ábel zárta.

 

A hangulat kitűnő volt (ahogy szokott), a rétes és a forralt bor is (ahogy szokott), sőt a kínálatot színezte némi köröshegyi merlot is.