avagy: 11MOD, ahogy hajót hozhatunk
Vessenek az éti-csigák elé, ha nem választom a hazai ipar termékeit a külföldi használtcuccal szemben, de van, hogy a régi reménytelen szerelem ellenállhatatlan erővel tör felszínre egy lehetőség láttán.
Még valamikor 1991-ben egy talán német vitorlásújságban megláttam a 11 méteres versenyhajót, szerelem lett kép alapján, első látásra. A reménytelen, sosem beteljesedő, rangon aluli vágy lassan két évtizedet lappangott. És valószínűleg örökre elásva maradt volna, ha a Pünkösdi Regattán nem kötöttek volna mellénk külföldről frissen hozott használt 11-es-ek. Azonnal tudtuk: Nekünk ez kell! Estére minden információt kiszedtünk az összes lehetséges forrásból, és alig vártuk, hogy kedden hazaérve feltúrjuk a net-et hajóért. A világháló, ahol persze minden van, ontotta az eladó hajókat tucatszám, úgy tűnt színre-szagra szabadon válogathatunk. Lassan a szállítás, honosítás és egyéb körülmények is kinyomozódtak, és híre ment, osztály alakul kis hazánkban. Kinéztünk egy hajóvásárlásra megfelelőnek tűnő hetet és elkezdtük a nem fogyó hirdetéseket lelevelezni. Hát igen. A net-en minden van, de valóban nem volt hajó. Tizenkettő-nullra kikaptak vágyaink a valóságtól.
Új receptet készítettünk hajókeresésre: Végy egy több nyelven otthonosan mozgó zsenge gyermekkora óta számítógép mellett élő programozót aki főállásban amúgy is csak keres és keres és oltsd be 11-es vággyal. A beoltás könnyen ment. Egy néhány hét után egymás után szállingózni kezdtek a lehetőségek, jobbára már elkelt hajók még meglévő hirdetéseire bukkantunk, míg egy szép napon egy aznap feladott hirdetést fogtunk. A pénteket a hétvégéhez csapva sovány malac vágtában indultunk Hollandiába, ahol egy állítólag hibátlan, versenyre szerelt hajó várt minket utánfutóval, motorral, műszerrel, tartalék vitorlákkal, alkuképes árral. Megbeszéltük, nincs vásárlási kényszer, most csak kipróbáljuk miféle dolog hajó után érdeklődni. Odaérve világosan látszott az ár alkuképességén kívül csak a vitorla minősége volt igaz, melyet pár éve vehettek a hajóhoz egy új árboccal együtt valami csúnya árboctörős-deckfelszaggatós baleset után. Tüzetesen végignéztük a hajót, majd elég tanácstalan ábrázattal néztük egymást. Az látszott, ezt a hajót szerették. És volt pénzük szeretni. Azt már kevésbé láttuk pontosan mennyi ész is párosult szerelmükhöz és pénzükhöz. Sokat rontott a hajó megítélésén, hogy ügynök árulta, aki minden percben megbukott az épp soron következő hasba-akasztós dumájával, viszont nagyon szépen vigyorgott mindehhez:
-Ezek a gumik az utánfutón túl vannak már a veszélyes hulladék állapoton is. -mondtuk.
-Most telefonáltam, nem hagynám magukat ezzel a gumival közlekedni, van másik…csak nem ekkora…-mosolygott az ügynök.
-Akkor nincs másik.- pontosítottunk.
-De van, most telefonáltam- ismételte az ügynök- csak nem jó rá…
-Akkor nincs. Nem?
-De van, csak…
És ez így ment minden felvetésünkre, hiába, a holland az egy rutinos kereskedő nemzet.
Visszavonultunk tanácskozásra, melyik ujjunkat harapjuk meg party-t tartani. Végül kávéra hívott az ügynök a hajósboltjába, jópofa időhúzással fárasztottuk egymást, majd nagyot sóhajtva mélyen az ügynök szemébe néztünk:
-Tizenkettő. Maximum. De akkor kérjük a motort, a műszereket, a pótvitorlát, darut a pakoláshoz, a hajó papírjait, és a többi ígért cuccost amit eddig nem láttunk.-
Tizenhárom. -hangzott a válasz- Minimum. És az összes ígért cucc….ha van…Akkor most szerződünk ,vagy nem?
Hát igen, a holland az egy rutinos kereskedő nemzet….
…folytatjuk…