Hajónapló, 2015. március 10., Conrad Colman naplója

Kicsit magányosnak érzem magam itt a déli Csendes-óceán közepén, a mezőnyünk már megkerülte a Horn-fokot, és a Volvós srácok is Aucklandben vannak. Társaságként egyedül a szörnyeteg, alacsony nyomású ciklon van itt tőlünk délkeletre, pont az utunkban. 2000 mérföld, míg keresztezzük, és a 968 milibaros légnyomás a közepén igazán nagy falat lesz. Most 40 csomóban vitorlázunk hármas reffen, viharfock-kal, ami konzervatívnak tűnik, de amikor az 50 csomós befújásokat megkapjuk, nem igazán akarunk már ezen kívül semmilyen vitorlát sem fent tudni.

A rossz körülmények ellenére az ég tiszta, és a hold még épp eléggé látszik ahhoz, hogy visszatükröződjön a habos hullámokon körülöttünk. Még épül, de a hullámok máris kisebb ház méretűek, és amikor leszörfözünk róluk, leesünk róluk vagy beléjük vágódunk, éjszakai sötét lesz odabent, ahogy a több tonnányi habos víz eltakarja a fényt a golyóálló polikarbonát ablakaink elől. Abban az erőfeszítésben, hogy kint maradjon a hajó orra, a hátsó ballaszt meg van töltve, és a Code 0 meg a J1 fock le van kötve a deckre. Arra ébredtem a szunyókálásból, hogy Nándor kiált, és attól féltem, hogy távolodni látom majd őt, ami a legrettenetesebb rémálmom mióta majdnem elvesztettem egy co-skippert az utolsó földkerülő versenyemen. Hála az égnek, még a fedélzeten volt, de küzdött, hogy a J1-et a hajón tartsa, mert a hullámok széttépték a vitorlazsákot, és elkezdték bevonszolni a vízbe a feltekert vitorlát, mint egy kolbászt. Bepakoltuk a vitorlát az állandó jeges vízözön alatt, és így leckét kaptunk abból is, hogy milyen gyorsan ki tud csúszni az irányítás a kezedből ezen a kegyetlen óceánon.

Amikor majd pár nap múlva megkerüljük a Horn-fokot, az kiszabadulás lesz, nem pedig a világ legőrültebb versenypályájának legyőzése. Épp most hagytuk el alulról a Nemo-pontot*, a Föld legelszigeteltebb helyét. Kelet-nyugati irányban félúton Chile és a Chatham-szigetek között, és szintén félúton észak-déli irányban az Antarktisz és a trópusi Pitcairn-szigetek között. De valójában azt mondani egy trópusi szigetre és a déli fagyott tömbökre, hogy “föld”, az olyan erőltetett, mintha menedéket keresve választhatnunk kellene Tom Hanks Számkivetettje (Wilson nélkül), vagy Ernest Shackleton jéghegyek közti próbatételei között. Még a Nemzetközi Űrállomás is közelebb van a Földhöz, mint most mi bármilyen szárazföldhöz, hiszen az csak párszáz kilométeres magasságban van!

Lesz némi vad rohanásunk előrefelé, hogy kiérjünk a Csendes-óceánról, de legalább tudjuk, hogy mi volt az étlapon! Jó étvágyat! 😉

——

* Nemo-pont: ez a pont van a Földön a legmesszebb bármilyen szárazföldtől: http://bit.ly/1MqPvNm


Forrás: http://www.conradcolman.com/2015/03/ships-log-march-10th/