Lassan hagyománnyá válik, hogy az első nagyhajós viadalnak Kenese ad otthont. Nagyhajós viadal. Mondom, pedig itt csak a One Design osztályok jelennek meg. Ez véleményem szerint emeli a viadal fényét. A Magyar Vitorlás Szövetség legjobb döntései közé sorolom, hogy szétválasztotta a nagyhajós flottákat. Sok romboló döntés mellett, talán ez az egy, amire azt lehet mondani, hogy javítja, javíthatja a bajnoki cím megítélését, értékét.

Emlék 2004-ből
Szép lassan a hagyományosan versenyeztetéssel foglalkozó klubok felismerték, felismerik a lehetőséget a One Design osztályok számára rendezett versenynek. Tavaly így tett már a Kereked és a Spartacus is. A hétvégén a Kenese Marina Port is beáll a sorba. Ha más előnye nincs is az ilyen fajta versenynek, már csak azért is érdemes eljönni, mert nem kell végigvárni a sok érem átadását, hisz ezen a versenyen csak hét osztálynak osztanak érmet.



Várható időjárás szombat vasárnapra 18-án este:



Az egyébként pesszimista Windguru 5 és 12 fok között mondja a hőmérsékletet szombatra, míg vasárnapra valamivel melegebb 8 és 14 fok között lesz a várható hőmérsékletet. Szélerőben  a 6 és 10 csomó közötti délnyugati szél várható és gyenge eső itt-ott elsősorban vasárnap.