E három idősík alapján mutatom be Perjés Bálinttal alkotott egységünk történetét. Kezdve az olimpiai kerettagságunk létrejöttétől, az onnan való elbocsátáson és a sikertelen ausztráliai kvalifikációs világbajnokságon át a lehetséges jövőképek vázolásáig.


Múlt:

2005 késő őszén alakult ki a 2004-2008-as olimpiai ciklus 470-es válogatott kerete. Ebben mi is helyet kaptunk, így 2006 januárjában elkezdtük a felkészülést. Érdemes megjegyezni, hogy a kerettagság feltétele volt egy nyilatkozat aláírása, amellyel vállaljuk az aktuális olimpiai ciklus felkészülési programjának végrehajtását. Szó szerint időt és pénzt nem sajnáltunk, a két család mellett klubunk, a Spartacus is komoly pénzeket költött ránk. Az egyetemet félretettük, gyakorlatilag csak vizsgázni jártunk oda, később évet is halasztottunk. Edzőink szerint láthatóan sokat fejlődtünk egy-egy hosszabb edzőtábor, nagy verseny alkalmával. Szerintünk kiváló párost alkottunk a Sallai-Olosz egységgel. Egymást „húztuk” magunkkal a különböző szituációkban. A 2007-es cascais-i világbajnokságon a csapat álláspontja az volt, hogy mindenáron szintet kell futni. Erre felkészültségük, rutinjuk és hibátlan felszerelésük miatt Gabóéknak jó alkalom kínálkozott. Volt olyan futam, amikor a rajtpozíciónk feladásával segítettük őket a jobb eredmény elérésében. Sajnos nem sikerült szintet futni, így készültünk a következő, utolsó lehetőségre, Ausztráliára.

Előtte azonban történt velünk egy „kisebb” malőr: hatalmas meglepetésként kikerültünk a keretből, elesve ezzel minden szövetségi támogatástól. Augusztusban az elnökségi ülésen mondvacsinált okokkal megszüntették a kerettagságunkat. Wossala György azt állította rólunk, hogy minden nemzetközi versenyünkön az utolsó 10%-ban végeztünk (soha nem végeztünk ott), „két motorost tönkretettetek” (egyet sem tettünk tönkre), majd új keretet hirdettek. Az sem érdekelte a tisztelt elnökséget, hogy érvényben volt egy korábbi elnökségi határozat – AMIT SZINTÉN ÕK FOGADTAK EL –, ami a következő válogatott kihirdetésének alapjául szolgáló versenyeket rögzítette. E válogató versenyek közül egyébként a magyar versenyek alapján mi az 1. helyen végeztünk, a külföldit és a magyart egybevetve Gabóék mögött a 2.-on. Helyettünk négy junior korú egység kapott – volna – támogatást a szövetségtől az ausztráliai útra, köztük olyanok, akik soha sehol nem vertek meg minket. Természetesen jó dolognak tartom a fiatalítást, de amikor minket, 22 és 23 éves versenyzőket két évi munka után kirúgnak, kicsit álszentnek érzem a fiatalítást érvként felhozni. Mindemellett a vb-n a férfiak között 1-10. helyen végzett 20 versenyző átlagéletkora 29 év. Egyébként a kerettagságunk megszűnéséről a mai napig nem kaptunk semmilyen hivatalos értesítést.



Jelen:

Így tehát a három magyar hajó közül egyedüliként szövetségi támogatás és válogatott csapat nélkül voltunk kénytelenek nekivágni Ausztráliának. A szüleink vállalták az összes költség felét, a többi pedig a klubtól és segítőkész emberektől jött össze: Tenke Tibor, Liberty Sailing Team, Vízisportért Alapítvány, Gosztonyi András, Kiska György. Köszönet érte nekik ezúton is! A legnagyobb hátrányt az jelentette (és szerintem nem csak nekünk), hogy a három magyar hajó nem egy csapatot alkotott. A három egység három különböző edzővel dolgozott és nem adtunk egymásnak minden nap biztos hátteret összemérésekkel, közös gyakorlatokkal, nem serkentettük egymást minden szituációban jobb teljesítményre. Egyikőnk sincs azon a szinten, hogy képes legyen egyedül megbirkózni egy ilyen feladattal. A sikertelen szereplés szerintem nagyban visszavezethető erre. Hogy egy kis kitekintést adjak a most kvótát szerzett országok módszereiről: MIND A NYOLC ORSZÁG csapatban, azaz minimum 2 hajóval, egymást segítve tudta elérni a szintet. Ezek voltak: orosz (4 hajó), új-zélandi (3), lengyel (2), brazil (3), török (2), finn (2), osztrák (2 – a lánypárossal), svájci (az új-zélandiakkal). Az utolsó kvótaszerző finn sráccal beszélgettem az utolsó futam után másfél órával, remegő szájjal mondta, hogy ha a másik finn hajó nem segít neki a chilei ellen az utolsó futamban, valószínűleg elbukja a szintet.

A mi versenyünk sajnos nem a tervek szerint alakult. Ha a szerintünk legfontosabb okot kellene megjelölni, a felelősség – mivel a Bálinttal alkotott párosunkban a taktikáról én döntök – engem terhel, mivel tény, hogy az oldalválasztások nagy százalékban sikertelenek voltak.


Jövő:

Az elmúlt években életformánk lett a vitorlázás. Éjt nappallá téve foglalkoztunk vele. Vízen töltött órák, utazások, rengeteg szervezés. A cél előtt azonban elgáncsoltak. Befutottunk, de ez most kevés volt. Szerintem ebből többet is ki tudott volna hozni egy magyar 470-es csapat. A fent leírtak alapján talán nem meglepő, hogy most nehéz a jövőről gondolkoznunk. Érvek és ellenérvek is felhozhatók a folytatás mellett, vagy ellene – persze ez most csak rólunk szól, arról, hogy mi hogyan döntünk majd. Új olimpiai ciklus indul, új szövetségi kapitányt neveztek ki négy évre. Azt azonban senki ne gondolja, hogy a most Optimistben, Cadetban sikeres fiataljaink vérmes reményekkel vághatnak neki a londoni olimpiai kvalifikációnak. Vegye végre tudomásul mindenki, hogy egy olimpiai kvalifikációhoz legalább 6-8 év, folyamatosan menedzselt munka szükséges és ez még mindig nem jelent garanciát az olimpiai részvételre. Egy olimpián elért jó eredményről nem is beszélve. A vitorlázás is olyan sportág lett, ahol profi versenyzők profi háttérrel éjjel nappal a vitorlázással foglalkoznak főállásban, fizetésért. Itt elsősorban az elvégzett munka számít. A tehetség majd akkor jelent pluszt, amikor a mindenki által elvégzett munka után eldől, ki lesz a világbajnok és ki lesz „csak” 15. Ha nincs elvégzett munka, nincs 15. hely sem.

Ami szerintem a versenyzők legnagyobb igénye, az a kiszámíthatóság. Vagy mondják azt, hogy nem számítunk rátok, vagy azt, hogy a teljes felkészülést finanszírozzuk négy évig, vagy azt, hogy csak bizonyos részeit – egy a lényeg: amit vállalnak, azt vállalják el számonkérhetően. Ha kell, legyen eredményességi rendszer, ha valaki nem fejlődik az előre leírtaknak megfelelően, kerüljön ki a keretből, de ez legyen meghatározva ELÕRE, PONTOSAN, KISZÁMÍTHATÓAN! És ettől ne térjünk el, mert akkor megint úgy fogunk járni, mint most.


Vigh András (Acsi)