Magyarországon készül az RSM DTM Hungary – ONE D’OR cat 35 lábas katamaránja, amely nagy eséllyel indul az idei Kékszalag Vitorlás Nagydíjért. A hajót a nemzetközileg is elismert hajókészítő, Paulovits Dénes készíti el saját műhelyében a legnagyobb hagyományokkal rendelkező hazai versenyre. A csapat és kormányosa, Vándor Róbert nem elégszik meg a részvétel örömével – az első helyre pályázik. (SAJTÓANYAG)

Az 1934-ben első alkalommal megrendezésre kerülő Kékszalagon csupán 21 induló vett részt, idén azonban már több mint 600 csapatot várnak a füredi kikötőbe, hogy összemérjék erejüket a legnagyobb hagyományokkal rendelkező hazai vitorlásversenyen. Bár az első helyet 9 éve folyamatosan Litkey Farkas foglalja el, idén a nagyesélyes ONE D’OR névre hallgató Gordiusz Alfa-Watt Energy Sailing Team tör győzelmi babérokra a kifejezetten e versenyre készített hajójával. Az RSM DTM hajója a nemzetközileg elismert és számos győztes hajót jegyző Paulovics Dénes műhelyében készül és a hírek szerint számos egyedi fejlesztést építenek bele a júliusi versenyre.

A hajó kormányosa – és egyben tulajdonosa – Vándor Róbert, 11 éves kora óta versenyszerűen vitorlázik, első hajóját még főiskolai évei alatt építette. Kormányosként legnagyobb sikerei az Izsák Szabolcs emlékversenyen születtek, ahol 2005-ben, 2006-ban és 2009-ben is az első helyen végzett. Idén a Bankár Kupán pedig éppen Litkey Lisa nevű hajóját vezette győzelemre. A csapat tagjai Kalocsai Zsolt, Szegő Róbert, Weinhardt Csaba és Erdős Gergely.

A ONE D’OR a tervek szerint már a Fehérszalagon is megméretteti magát, de az elsődleges cél a Kékszalag győzelem.


ONE D’OR Catamaran Sailing Club – OCSC Balatonfűzfő

A ONE D’OR Catamaran Sailing Club – OCSC – 2010 májusában alakult Balatonfűzfőn. Tagjai azok a balatoni vitorlázásban jártas emberek, akik tapasztalataikkal, kitartásukkal, támogatásukkal olyan ütőképes katamarán sportegyesület mellett tették le voksukat, amely nemcsak hazai, de nemzetközi rangos versenyeken is megállja a helyét.

A balatoni vitorlásélet új lendületet kapott a katamarán hajók térhódításával. Ebben szeretne meghatározó szerepet vállalni a ONE D’OR Catamaran Sailing Club.

2010-2011 években a csapat szponzor szerepét a  Gordiusz Alfa és a Watt Energy vállalta magára.


ONE D’OR catamaran

A hajó gondolatának csírája Vándor Róbert elképzeléseiben már akkor gyökeret vert, amikor megszületett a végleges döntés a Balaton és a katamarán hajók vonatkozásában.

2010 az első olyan év, amikor katamarán hajók is rajthoz állhatnak a balatoni nagyhajós vitorlás versenyeken, többek között a leghíresebb KÉKSZALAG Nemzetközi Vitorlásversenyen.

Majd amikor a Genf-i kikötőben az Alinghi által megnyert ’Öreg bögre’ mellé állhatott, eldőlt a kérdés.

Igen, kell egy hajó!

Kell egy katamarán!

Kell egy M1 katamarán a Balatonra!

A hajó Paulovics Dénes hajóépítő műhelyében készült, Christian Favre tervei és Paulovics Dénes tervei, fejlesztései ötvözéséből.

A legendás új- zélandi sportember, Russell Coutts, saját tervezésű̋, „RC 44” néven világhírűvé vált hajói kerülnek ki Paulovics Dénes műhelyéből. Az RC 44 hivatalos szállítójaként és fejlesztőjeként Paulovics Dénes sok, a Russell Coutts-csapat által felvetett tényleges problémára adott választ és dolgozott ki megoldást. Maga talált ki, fejlesztett és szabadalmaztatott számos új terméket és technológiát. A legjobban sikerült egy orrvitorla rögzítés, amit ma az Amerika Kupában használnak.

Az ő fejlesztéseinek köszönhetően a Pauger-M1 katamarán hajó gyorsabb, stabilabb, fordulékonyabb lett.

A hajó alapanyaga karbon (carbon), egy olyan rendkívül erős és könnyű szénszálerősítésű anyag, amelyet az űrhajózásban, valamint sportautók és vitorláshajók gyártásánál is használnak.

A hajó hossza 10.67 m – 35 láb, szélessége 7 m+létrák 1-1m, súlya 700 kg. Fővitorla 80m2, orrvitorla 35m2 , genakker 140m2. Árbóchossz vízvonaltól számítva 21m.

A hajó teljes vitorlázatát az 1996-ban Tornado hajóosztályban ezüstérmes olimpikon, Andrew Landenberger tervezte és készítette. Az ausztrál születésű, de 2001 óta Németországban élő sportoló a versenyzés mellett teljes energiájával a vitorlatervezés, fejlesztés, vitorlakészítés felé koncentrál. Szakmai tanácsadásával is sokat hozzátett a hajó és vitorlázatának teljes harmóniájához.

A hajó neve Kalocsai Zsolt és felesége Klári fejéből pattant ki, alapul véve Vándor Róbert hajótulajdonos vezetéknevét. Jelentése 1. arany, egy arany, aranyozott első, amely tükrözi mindazt a törekvést, elszántságot, elhivatottságot, amelyet a csapat magáénak vall, és mindazt az eltökéltséget, amellyel Vándor Róbert vállvetve csapattársaival megvalósította annak idején Genfben megfogalmazódott álmát.

Természetesen a sportegyesület tagjai számára ez a sport nem csak a sebesség mámorát, pihenést, kikapcsolódást, a természeti erők feletti pillanatnyi diadalmaskodást és a versenyek okozta felpörgető pozitív feszültséget jelenti.

Hanem gyermekeik előtt azt elkötelezettséget, a kihívások igényelte elszántsággal vegyes alázatot, amely csapatmunkára, összefogásra nevel egy nagyszerű JÁTÉK érdekében. Példamutatást az ifjúság számára, akiknek elért eredményeikkel megadhatják a választ, miért érdemes ennek a csodálatos sportnak hódolni.


Az egyesület két hajóval rendelkezik:

A ONE D’OR nevet viselő Pauer M1 katamarán jelenleg Magyarországon a legütőképesebb hajó a katamarán mezőnyben.

Nem titkolt cél a hajó képességeinek maximális kihasználásával részt venni magyar, svájci, német nagyhajós vitorlásversenyeken.

2010-2011 években a hajó névadó szponzora az RSM DTM Hungary Zrt., így a hajó RSM DTM Hungary – One d’Or cat néven indul hazai és külföldi vitorlás versenyeken.


Típus:

Pauger M1 catamaran


Hossz

: 10.67 m – 35 láb


Szélesség:

7,0 m


Létra:

1,0 m


Súly:

700 kg


Fővitorla:

80 m

2


Orrvitorla:

35 m

2


Gennaker:

140 m

2


Árboc hossz vízvonaltól számítva:

21 m


Legénység:

5 fő

A dinamikusan fejlődő katamarán osztályhajók közül az F18 katamarán a legjobb választás. Az F18 katamarán az egyesületben jelenleg az edzőhajó szerepét tölti be. Ezen a hajón tanulja a csapat a katamaránozás fortélyait, amelyeket a ONE D’OR – ra átülve már egy olyan biztos alapként használhatnak, amely megelőlegezheti számukra a magabiztos hajókezelést.

2011-ben elérkezik az áttörésre a nagy lehetőség az F18 katamaránok számára Magyarországon. Ugyanis hazánk kapta a jogot 2011-ben az F18-as világbajnokság megrendezésére, amelyen a ONE D’OR Catamaran Sailing Club is képviselteti magát.


Típus:

F18 catamaran


Hossz:

5,52 m


Szélesség:

2,60 m


Súly:

180 kg


Nagyvitorla:

17 m

2


Orrvitorla:

3,75/4,15 m

2


Gennaker:

19/21 m

2


Árboc hossza:

9,08 m


Legénység:

2 fő