A Pénteki Regatták VII. évadának döntőjét 2011. augusztus 26-a és 28-a között rendezte meg Balatonkenesén a KMPVSE az Erste Leasing támogatásával.


Idén az Elliott 770 OB pályáján vitorlázott a hat döntőbe jutott egység. A hagyományokhoz híven az elődöntős helyezésük alapján két virtuális futamot is vittek a döntőbe a csapatok. Ormándlakiék két első, Alibánék két második, Hercselék két harmadik, Gálék két negyedik, Rozsdák két ötödik, és Detréék két hatodik futamot. Pénteken két futamot vitorláztak a csapatok a 9-12 csomós D-DK-i szélben. A harmadik, egyben első vitorlázott futamgyőztes Alibán András  csapata lett, másodikként Detréék harmadikként pedig Gálék értek célba. A negyedik futamban Detréék és Alibánék helyet cseréltek, a harmadik helyen pedig Ormándlakiék értek célba. Szombaton négy futam várt a csapatokra, 10-15 csomós K-i szélben vitorláztak az egységek. Detréék magabiztos és taktikus vitorlázással három első és egy második helyet gyűjtöttek be. A szintén jól vitorlázó Gálék két második, egy harmadik és egy negyedik helyet gyűjtöttek be, többieknél pedig váltakozó formákat tapasztalhattunk, Alibánék nem igazán kapták el a fonalat, Rozsdáék is magukra találtak, Hercselék alkalmi csapata is behúzott egy második helyet.


A feszültséget mutatta, hogy Alibánék három óvást is bejelentettek célba érkezésüket követően. Ebből kettőt is adtak, a tárgyalást követően az egyik esetben visszavonta Alibán az óvást a másik esetben pedig kizárták Hercseléket. Az utolsó versenynapon két futam várt a csapatokra a friss északi szélben. A 14-22 csomós szélben zajlottak a futamok. A kilencedik futamot Detrékék nyerték, Rozsdáék és Gálék előtt. A 10 futamban Gálék diadalmaskodtak, Rozsdáék és a korai rajt miatt javításra kényszerült Detréék előtt, akik így is harmadikként futottak be. A VII. Pénteki Regattákon ismét új győztest örülhetett a fődíjnak, amely egy személyautó egy éves használata, az ezüstérem Alibánéknak, a bronz pedig Gáléknak jutott. A második, harmadik helyezett valamint a legsportszerűbb csapat az Eastcraf különdíját is megkaptak egy egynapos vitorlázást a Jeanneau flotta egyik hajójával. Gratulálunk a csapatoknak!


VÉGEREDMÉNY:


pentekiregattavegeredmeny.pdf


Fotó: Csabai Tibor