Tegnap végre útjára bocsátotta a rendezőség a Transat Jacques Vabre 35 párosát, miután 3 nap kényszerpihenőre ítélték őket a viharos szél miatt Le Havre-ban.

A Transzatlanti verseny mezőny az alacsony nyomású front utolsó közel 30 csomós, meglehetősen hideg széllökéseiben rajtolt el.

A versenyzők gyorsan maguk mögött hagyták a csatornát a kitartó szélben, mely kellemetlen esővel járt az első éjszaka folyamán. A versenyzőknek az ellenfeleken túl az éjjel komoly tanker és hajóforgalommal is számolniuk kellett a rohanós menetben.




Kattintson a képre a nagyobb méretben történő megjelenítéshez!

A Multi50-es osztály háromszoros győztese Franck-Yves Escoffier ezúttal Antoine Koch-hal indul a

Crepes Whaou!

fedélzetén, az általuk választott kicsit északabbi útvonal eddig kifizetődőnek látszik.

Természetesen számos korábbi IMOCA győztes is tiszteletét teszi a versenyen, úgy mint Jean-Pierre Dick, aki Jérémie Beyout választotta párjának

Virbac-Paprec 3

fedélzetére és az élmezőnyben helyezkednek el. A

PRB-t

Vincent Riou és Hugues Destremeau viszi, a 2. helyen áll a verseny korai szakaszában. Itt van az ismert szólóvitorlázó Alex Thomson is, aki idén a spanyol Guilermo Altadill-lal indul a

Hugo Boss

fedélzetén.

Aki évről-évre figyelemmel kíséri a verseny menetét, annak a

Cheminées Poujoulat

és a

Banque Populaire

hajónevek is ismerősnek tűnhetnek, a rajt környékén mindkét egység gennakerét a vízből kellett kihalászni, ami hátrányosan érintette a kezdeti lendületvételt.

A harmadik induló, egyben leglassabb osztály a 40-eseké, ahol most a Yannick Bestaven – Eric Drouglazet vezet piros-fehér

Aquarelle.com

nevű hajójával.

A verseny oldala:

http://www.transat-jacques-vabre.com/


Fotó: Alexis Courcoux



Forrás: Transat Jacques Vabre 2011