Ma délelőtt tartották a Ben Ainslie Racing sajtótájékoztatóját.

A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy a már 4 olimpiai érmet szerzett vitorlázó részt fog venni az America Kupa, AC45-ösökkel vitorlázott sorozatán. Ben Ainslie saját csapatával vesz részt a 2012-2013-as szezonban, majd a 2013-as America Kupán csatlakozik az Oracle Racing csapatához, hogy megvédjék a Kupát.

A versenyzés csak az Olimpia után fog megkezdődni augusztus közepén San Franciscoban, addig csak a csapat marketing része fog dolgozni, hogy összeszedjék a szükséges pénzt, amivel még nem rendelkezik a csapat. Így Ben Ainslie addig az Olimpiára tud koncentrálni. Elmondása szerint kb. évi 3 millió Euro szükséges a sorozaton való sikeres részvételhez, viszont ez a pénz viszonylag könnyen megszerezhető, hiszen a vitorlázás sosem volt még ennyire eladható, hála a többtestű versenyzésnek, a közvetítésnek és az új versenyzési formának.

A csapat Ben Ainslie klubja, a Royal Cornwall Yacht Club színeiben fog versenyezni, próbálnak minél több brit versenyzőből felállított csapatot összerakni, de mivel jó vitorlázók nem csak az Egyesült királyságban vannak, lesz más országból való csapattag is.

A csapat célja, hogy a 35. America Kupára már teljes értékű kihívóként jelenjen meg. Ainslie nem új az America Kupa világában, a 2000-es Olimpia után az amerikai OneWorld Challange tagjaként, majd 2004 után a a Team New Zealand csapatát erősítette egészen a Team Origin megjelenéséig.




Kattintson a képre a nagyobb méretben történő megjelenítéshez!

A sajtótájékoztató jó hangulatban telt, a leghumorosabb jelenet a következő volt:

Bemutattak egy bejátszást, ahol Ben Ainslie és Russel Coutts egy AC 45-ösön veretnek San Franciscoban, majd felborulnak és mindketten a vízbe esnek. A műsorvezető ekkor megkérdezte Ben-től, hogyan tud fejest ugrani, mire Ben csak annyit válaszolt, hogy ez nem a legjobb kérdés jelen pillanatban. Gondolván a decemberi világbajnokság számára eléggé meghatározó pillanatára.


Ben később egy riporter kérdésére válaszolva elmondta, hogy az egész vitorlázó karrierjének egy nagyon rossz pontja volt az a tett, nagyon megbánta és biztos, hogy nem fog többé ilyen  előfordulni. Russel Coutts hozzátette, pláne azért, mert az AC 45 sorozaton a média motorosok nem mennek be a pályára.




Kattintson a képre a nagyobb méretben történő megjelenítéshez!