a mélytengeri és a balatoni vitorlázás különbségéről. (Split –Málta – Kanári télen)


3. GIBRALTÁRTÓL A KANÁRI SZIGETEKIG

Almería és Malága közt majdnem félúton van Almerimar, ahonnan viszonylag gyorsan a szoroshoz lehet érni.

Az éjfél óta stabilan 20 csomó felett fújó Levanterben reggelre megerősödött hullámokon szalad, elefántként imbolyog a 15 méteres és ugyanannyi tonnás hajó. Ahogy újra és újra utolérnek minket a hullámok, valósággal úszunk, mint valami óriás hal tempózunk a tengerben, fel és le, balra-jobbra lendülve. Időnként lobban a hátszélben megfeszülő orrvitorla, néha megrezzen, felhorkan a minden eresztékében megfeszülve tempózó hajó. Dohog és szuszog, mint egy bálna. A Gibraltári szorosban még megölel minket a Földközi tenger, mielőtt átengedne az óceánnak.

Kijutni az óceánhoz életre szóló élmény, bár nem látszottak a gibraltári óriássziklán élő majmok és a forgalom sem volt olyan nagy, amilyennek képzeltük, mégis Európa és Afrika e találkozási pontja, melyet a régi görög-római mitológia Herkules oszlopaiként emleget, aligha véleltenül vált legendássá. Már a föníciaiak mindenféle rémtörténetekkel riogatták a többi hajós népet, hogy eszükbe se jusson kimenni az óceánra, de nem a tengerészek hiszékenysége lehetett az egyedüli ok, amiért e legendák elterjedtek. Maga az átjutás a szoroson, bár több óráig is eltart, drámai folyamat, és amikor kiértünk a “csőből” (mely itt jóval hosszabb a tihanyinál) egyszerre fordult is a szél és jóval erősebb lett.

A szoros áthaladva rögtön érezhetjük, hogy az Atlanti mindenben más mint a tenger volt. Mások a szelek, a hullámok, az élővilág. Sokkal jelentősebb áramlatokkal kell számolni és persze az árapály is meghatározó tényezővé válik. Sommásan úgy lehetne megfogalmazni, hogy más a lépték: itt minden jóval nagyobb. Például nagyobb delfineket és sirályokat láttunk, de adott esetben a hullámok is más léptékűek. Nemcsak méreteiket tekintve, hanem formájuk, komplex alakzataik is mások. Ennek fő oka persze az, hogy sokkal egyenletesebben fúj a passzát.

Gibraltárnál és a marokkói partoknál láttunk barna testű madarakat, melyek a halászsasra emlékeztettek, csak kisebbek voltak. Éjjel új élményt jelentettek a vízből százszámra kiugráló színes neoncsíkként villódzó apró halak és a repülőhalak, de láttunk teknőst és cápát is. Csak bálnát nem. Úgy látszik, sikerült majdnem teljesen kiirtani őket mára.


Konklúzió helyett

A bevezetőben hosszan fejtegettem, mennyi haszna van a nyílt tengeri hajózásnak, részben épp azáltal, hogy embert próbáló élmény. Van egyfajta összegző jellege is e próbatétnek. Ahogy a halálközeli élmények esetében szokás emlegetni, mintha a nagy kékség közepén kénytelenek lennénk szembenézni azzal is, kifélék-mifélék vagyunk mi valójában. A sok sallang, mellébeszélés ott marad a parton és a tenger közepén csak az van, ami tényleg. Egy ilyen több hetes tengeri utazás ezért kiválóan alkalmas arra, hogy mindent átértékeljünk életünkben. Akkor is, ha ez nem volt kifejezett célja utunknak.

Például emberi kapcsolatainkra nézve is különös tapasztalat, hogy barátaink-ismerőseink, netán közelebbi szeretteink közül ki hogyan viszonyul utunkhoz, a hosszú távolléthez. Mennyire gyakran és hogyan érdeklődik hogylétünk iránt, illetve érdekli-e egyáltalán, hogy élünk vagy halunk ott a tengeren. Az urbanizált komfortban minden nap üzenetek tucatjait, vagy akár százait kapják az emberek és ezáltal elvész az életjel értéke. Aki nem járt még ilyen hosszabb tengeri úton vagy más olyan helyen, ahol egy hét is eltelhet egyetlen üzenet nélkül, mivel nincs mobilkapcsolat a külvilággal, az nem is sejti mennyit jelent egy-egy palackposta a messzi tengeren… Illetve pont az az érdekes, hogy vannak, akik mintha megsejtenék és a távolban kiderül, közelebb álltak, mint gondoltuk. Mások meg talán épp ellenkezőleg… Az is érdekes tapasztalat, hogy kire mennyit és hogyan gondolunk egy ilyen úton, melynek során akarva-akaratlanul szembe kell néznünk valós helyzetünkkel, mint egy hosszú meditációban, mely megtisztítja tudatunkat a sallangoktól.

A vitorlázásnál nincs se jobb, se fontosabb a világon. Mindent megtanít az embernek, ami igazán lényeges és azt is, hogyan lehet ezt megkülönböztetni attól, ami nem fontos. Ha valaki netán vitatná ezt, abból legfeljebb az derül ki, hogy az illető még nem találkozott a vitorlázással. Ugyan mivel mással magyarázhatnánk meg azt, hogy olyan emberek, akik rettenetesen szenvednek a tengeren, netán kifejezetten hajlamosak a tengeribetegségre, mégis újra és újra nekivágnak és sugárzó arccal számolnak be legborzasztóbb úti élményeikről is. Talán ezért mondják régóta:

navigare necesse est

és ezért nem bánom túlságosan, hogy emiatt a tengeri kaland miatt le kellett mondanom arról, hogy az idei kiváló jégen Balaton-Átcsúszást szervezzek. Bárkit szívesen lebeszélnék, hogy nekivágjon télen vitorlázni a Földközi tengeren, de ugyanakkor bármikor engednék mégis a tenger hívásának, mert nincs se szebb, se nagyobb, se valódibb távlat a földön, mint a tengeren vitorlázva megnyíló világ.