Francia előny a Volvo Ocean Race portugál állomásán, a spanyolok támadnak.

Nem sokkal a szombati kikötői futam rajtja után összeakadt a Puma és a Telefonica. A bőszeles indulás kissé összekuszálta a dolgokat, mivel a VOR-on nem kell 3 percet várni a bőszeles vitorla felhúzására, mint a hazai túraversenyeken. A Telefonica hátulról, alulról érte utol Ken Read csapatát és kis szlalomozás után luvolta fel a Puma hajóját. A videón keresztül nézve elég szoros volt az ütközet és a zsűri még helyben úgy döntött, hogy az ésszerű menetirány fölé vitorlázott a spanyol csapat ezért nekik járt a 360 fokos büntetés. Ennek végrehajtásához persze le kellett húzni a blisztert, amivel kb 600 métert vesztettek a kb 15 csomós szélben.



A Tajó folyó torkolatán felfele vitorlázva jópár halzolás után és a  bőszél végén a kiwik korai előkészülete miatt a franciák vették át a vezetést. Innéttől növelte előnyét a Groupama csapat. A második hátszelet ugyan elhibázták, de a győzelmet már nem adták el. Akciózott az Abu Dhabi is, akik nem tudták leengedni a spit a második hátszél végén, így kénytelenek voltak levitorlázni a pályáról, hogy kioldják az árboc tetején fennragadt blisztert, de legalább a térképen maradtak. A Telefonica csapatának pechszériája már-már vetekszik a schumacheri pechsorozattal. Az utolsó kör elején leszakadt bliszterüknek és a korai büntinek köszönhetően ismét utolsók lettek, ha jól számolom sorjában a negyedik alkalommal, összességében hatodszor. A Groupama így 7 ponttal húzott el legnagyobb riválisától és már a Puma hátránya is csak 5 pont a spanyolokhoz képest.



A szombati kikötői futam után következhetett a 8. szakasz rajtja vasárnap délután. A Lisszabon –

Lorient szakasz a maga „sprinttávolságával” (1940 mérföld) szinte felüdülés lesz a csapatok számára. A rajtot követően a hajók az Azori szigetcsoport legjelentősebb tagja, a São Miguel sziget fele vették az irányt. A szervezők ezzel az extra sok-száz mérföldes szigettúrával kedveskedtek a versenyzőknek. A portugál fennhatóságú sziget a maga

759 km2

nagyságával a amúgy a legnagyobb az Azori szigetcsoporton belül. Legmagasabb hegye a Pico da Vara, ami 1104 méterével sajnos 90 méterrel magasabb a Kékesnél is.





Vasárnap más irányú (északi) gyengébb szél köszöntötte a csapatokat a rajtvonalon. Mivel a pálya nagyjából merőleges volt a szélirányra és a pályatengely közel volt az északi parthoz ezért nehéz



dolguk volt a csapatoknak. (Kb olyan szélviszonyok voltak, mint amikor nálunk éppen elvonulóban van egy északi front, kezd döglődni a pöffös szél és ilyen körülményekben a Hajógyári-öböl és a nagymóló között feszítenének ki egy pályát, plusz véletlenül egy tanker parkolna a Hajógyári kikötő előtt keresztben.) A rajtnál az összetettben vezető Groupama feszült neki a második helyen álló spanyoloknak. A szituáció a franciák szerint szabálytalan volt, de ezúttel nem büntették a spanyolokat. Az Abu Dhabi a bőszeles rajtnál becsavarta a gennakert a forstag mögé és időbe telt a tisztázás. A többiek hatalmas csatában a part mellé tömörültek az áramlás hatásai miatt, ahol néha teljesen elállt a szél. Az Abu Dhabi viszont a folyótorkolat közepére kényszerült a bénázás után, ahol jóval kifújtabb szél fogadta őket. Jelentős hátrányukat gyorsan letudták, beérve a harmadik helyre a leebójánál. A legjobban a Puma és a Camper ügyeskedett és került az élre az első pár mérföldes szakaszon. A Groupama elügyetlenkedte a dolgot és utolsóként ért le a bójához és utolsóként is kezdte meg a menetelést kifelé a torkolatból. Ám 24 órával a rajt után – nyilván nem érdemtelenül – már az összetettben vezető két éllovas vezeti a mezőnyt nyugatnak.




A közvetítések izgalmasak voltak és látványosak, aki nem hiszi, nézzen utána a youtubeon!


A befutó szombaton várható. Stay Tuned!


Fotó: IAN ROMAN és PAUL TODD/Volvo Ocean Race