A Jégmadár kikötő legfontosabb rendezvénye és a TVSK versenyprogramjának is fontos eleme az ábrahámhegyi Rizling Kupa. Tizenhárom éve a nyugati medence egyik leghangulatosabb versenye, amely az idei szezonban már Flottabajnoki forduló is volt.

A verseny jellemzően 60-80 hajós résztvevői létszámmal fut évek óta, ami mindenképpen erős mezőnynek nevezhető a yardstick versenyek világában. Idén a Balaton Regatta szemesi fordulóját utólag rászervezték a Rizling Kupa időpontjára, így akik a teknőssimogatást, a dézsabemutatót és a fürdőruhás modelleket választották azok most kihagyták a Rizling Kupát. Ennek ellenére 60 hajós mezőny rajtolt a szombati túraversenyen, ami azt mutatja, hogy a 13 éves szervezőmunka nem múlt el nyom nélkül.

20120714leinerandras116.jpg

A Rizling Kupa volt az első verseny azóta, hogy a sorozatot az MVSZ Flottabajnokságnak minősítette. Ennek megfelelően sokkal komolyabb elvárásoknak kellett megfelelnie a szervezőknek mind a vízen és a parton is egyaránt. Sikerült teljesíteni a megemelt követelményeket, hiba nélküli rendezést mondhat magáénak az ábrahámhegyi telep.

20120714leinerandras068.jpg

A Jégmadár kikötő előtti vízterületen rajtolt a mezőny nyugati irányba. A rajt után három perccel kilobbantak a bőszeles vitorlák és a hajók célba vették a Badacsony előtti pályajelet. Badacsonyból a déli part felé kellett vitorlázni a Fonyódliget előtti bója irányába. Míg az első szakaszon szinte tiszta hátszélben haladtak a hajók, a déli part felé már krajcolni kellett. A harmadik pályajel Révfülöp előtt volt, így folytatódott a krajcolgatás. Akik az elsők között vették a Révfülöpi bóját, azok még raumoltak a cél felé, de 4-5 hajó után megállt a szél és csak később, nagy nehezen kialakult egy délkeleti, amivel célba ért a teljes mezőny.

20120714leinerandras066.jpg

A leggyorsabb hajó, az Irókéz öt perc híján 3 órát versenyzett, az utolsónak célba ért hajó 4 óra 27 perc versenyzéssel teljesítette a versenytávot. A regatta mezőnyének felét a yardstick II osztályban versenyző hajók alkották, a yardstick III-ban 18, míg a yardstick I-ben 12 hajó nevezett.

20120714leinerandras201.jpg

A leggyorsabb osztályban az Amphirite nyert az Aventura és a Vénusz II előtt. A jollékkal összesített yardstick II-ben Kisvacak, Frucu, Dáridó sorrend alakult ki. Yardstick III osztályban a Havária nyert, második a Topeka lett, megelőzve a Birdie-t. Az összevont jollék között 12 hajó indult és a végeredmény Frucu, Dáridó, Tatus lett. A Törköly Kupát a Csiz Mary nyerte.

Abszolút befutás:

xiirizlingkupaabszolutbefuto.pdf

YS1 eredmény:

xii-rizling-kupa-yardstick.pdf

YS2 eredmény:

xii-rizling-kupa-yardstick-ii.pdf

YS3 eredmény:

xii-rizling-kupa-yardstick-iii.pdf


Fotó: Leiner András