Tegnap kaptuk a szomorú hírt, hogy 2012. augusztus 13-án itt hagyott bennünket Tolnay Miklós, a Velencei-tavi Vízisport Szövetség korábbi főtitkára, a Velencei-tó vízi sportjának ismert személyisége.

Tudomásunk volt betegségéről, hírtelen halála mégis mindannyiunkat megdöbbentett.

Tolnay Miklós 1948-ban született Lovásziban. Csaknem egész élete szorosan kapcsolódik ahhoz, hogy a sportolás feltételei zavartalanok legyenek, mind a versenysport, mind a valamennyiünk szellemi – fizikai  megújulását, felfrissülését jelentő szabadidősportok területén.

Aktív sportolói pályafutását vívóként kezdte, majd amikor a hetvenes években tudomást szerzett azokról a nagyívű elképzelésekről, amelyek a Velencei





tó evezős-, kajak-kenu és vitorlás sportjának fejlesztését tűzték ki célul, a Velencei-tavi Vízisport Létesítmények vezető munkatársa lett. Szoros együttműködésben dolgozott dr. Springer Ferenccel, a Velencei-tavi Intézőbizottság főtitkárával, a Velencei-tavi Vízisport Szövetség alapító elnökével. Hosszú éveken keresztül – tavalyi leköszönéséig – volt a VVSz főtitkára. Aktívan részt vett a Szövetség ötvenéves, jublieumi ünnepségének előkészítésében és lebonyolításában.


Főtitkári közreműködésre akármikor is kértük, panasz nélkül, segítőkészen és a közösség érdekében gondolkodva tette dolgát. Csöndes, építő ember volt, aki betegsége mellett is őrizte humorát.

Hatvannégy évesen, kezelésre igyekezve, orvosi rendelőben érte a halál. Idő előtt, hirtelen ment el, űrt hagyva maga után.

Őrizzük emlékét.


VVSz Elnökség