Na nem a gyerekeknek, hanem a gyerek lelkű felnőtteknek.

A Micro Magic osztály Európabajnoksága elött ez az utolsó verseny itthon.  Ezért láttunk némi fejlesztést és végre 3 év után egy erősebb szeles versenyben is részünk volt. Még lehetett volna erősebb, hiszen nem kellett B riget húzni senkinek.



Ez már nagyon hiányzott és most szükségünk volt rá, hiszen a BYC moló elött, ahol szokásosan versenyezni szoktuk, kemény hínármező mutatkozott. Így a kikötő mélyén raktuk ki a pályát, de a reggeli szél még nem tudott befújni oda.  Ezért várakoztunk egy picit, majd hamarosan el tudtuk indítania futamokat, melyek pöffös és pörgölődő szél lévén eléggé megkínozták a résztvevőket.



A 18! Induló végig küzdötte a napot és végül 13 futamban mérettek meg. A 18 induló Micro Magic osztályban kevés, de ezen a versenyen mégis sok volt, hisz az előzetes nevezések alapján nem számítottam tíznél többre.



A változó szél nehezítette körülmények ellenére jó verseny volt és ráadásul izgalmas is. Ifj Csóka László az idei év abszolút favoritja új hajóval jelentkezett az EB elött. Ez éppen ezen a versenyen megbosszúlta magát, mert ahogy lenni szokott a technika bolondozott rendesen. Ezért csak a harmadik helyet tudta megszerezni szoros versenyben Kiss Miklóssal.



A győzelem végül Fluck Bence és Forrai Csaba között dölt el. Bence ebben az időben igen csak elemében volt és végig stabilan vitorlázott. Forrai Csaba az elmúlt három év ranglistájának győztese nem hagyta magát és végül pontegyenlőséggel több nyert futammal ö vihette haza a BYC Kupa aranyérmét, amit egy számolási hiba miatt valójában Bence vitt haza.



Jó verseny volt. A három tagú EB csapat október 5 és 7 között méretődik meg a spanyolországi Alteában, míg egy hétre rá a CSVI-ben rendezzük Csopakon az Országos Bajnokságot, ahol persze minden érdeklődőt szeretettel várunk.


Végeredmény


Ranglista 6 verseny után


Fotó: Házi Erzsébet