Ma 19 óra 30 perckor közel 350 hajó rajtol a 63. Rund um versenyen a klasszikus Boden-tavi tókerülőn.

Két magyar egység is ott lesz a rajtvonalon: Az Andrej Justin tervezésű  CODE8-ast Sárközy András kormányozza. A csapat tagjai: Kovács Éva, Alibán andrás, Ruby Viktor és Ruják István. A hajó a”Felméretlen, 6,5 méternél hosszabb egytestűek” kategóriában versenyez, ahol közel húsz ellenfelük lesz.  A CODE8-as sikert aratott Düsseldorfban a hajókiállításon. Ott hangzott el arra vonatkozó ígéret, hogy a hajó látható lesz a Rund umon is, és kipróbálható a verseny előtt.



A másik magyar egység az ötödik éve visszatérő Raffica Team Király Zsolt vezetésével. A hajó neve Paul Leibinger.

A Raffica csapat 2009-ben abszolút győztes volt a versenyen, a Rund um történetének első magyar elsőségét érték el. Az abszolút győzelemre ezúttal nem esélyesek már, hiszen nagyon megerősödött a gyors katamaránok létszáma, illetve nem is várható az ehhez szükséges gyenge szél. Esélyesek viszont továbbra is az egytestű hajók között.



A Raffica és egy másik német Libera – Markus Ficht hajója – komoly látványosságot jelentett a lindaui közforgalmi kikötőben sétájgatóknak, hiszen mindkét hajót a parton szerelte össze legénysége. A sétáló emberek daruzáskor is ott lehettek a hajók közvetlen közelében. Erre a rövid néhány órára a nap is kisütött, ami jelenleg nagy ajándék errefelé.



Az időjárás nem lesz túl kegyes a versenyzőkhöz. Napok óta szinte folyamatosan esik az eső és a hőmérséklet sem emelkedik még napközben sem tíz fok fölé. Éjjel maximum 8 fok várható, de szélben és két irányból érkező vízben feltehetően kevesebbnekl tűnik majd. Körben havasak hegyek, igaz ez nem látszik a nagyon alacsonyan gomolygó felhőktől.

Az időjárás előrejelzések nagyon változatosak, és több ponton bizonytalannok. Egy oklúziós front gázol majd keresztül a tavon és a mezőnyön.  A viharos erejű 20-30 csomós széltől a gyengébb tízcsomós tartományig mindenfélét ígérnek. Egy valamiben azonban egyetértenek: az eső komoly mennyiségű vizet küld a versenyzőkre felülről is.

A Fifty-Fifty katamarán is tervezte indulását. Be is nevezték csapatukat a versenyre, majd inkább úgy döntöttek, hogy a Wild Joe-val az egy héttel később sorra kerülő Rolex Giraglia Cup-ra utaznak. A remek időjárásról szóló hírek legalább örömet okozhat nekik. Feltehetően jól döntöttek.