Szél nélkül ez sem megy…


A Blokart az a jármű ami kifejezetten erős szélben mutatja meg igazi természetét. Ilyenkor lehet felemelni a szél felőli kerekét, és úgy tud igazán rohanni a pályán, izgalmat okozva versenyzőnek, nézőnek illetve tesztvezetőnek egyaránt. Kis szélben is elindul, néha meglódul, de ekkor már eltűnik az arcokról az első kör utáni kíváncsiság.


Mi rendezők jártunk széltáncot, bökdöstünk woodoo babát, hogy a hétvégi tesztnapokra megfelelő körülményeket teremtsünk, de sajnos a meteorológia közbeszólt. Szombaton légmozgásnak is alig nevezhető, amit jósolnak, és vasárnap sem tűnik sokkal jobbnak a helyzet. Cserébe a széltelenségért esővel kárpótol majd minket az ég…


Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy a hétvégére tervezett próbanapokat elhalasztjuk szeptember végére vagy október elejére. Akkor újra lefoglaljuk a pályát, és előkészülünk lelkes csapatunkkal legalább 2 egymást követő hétvégére, és addig ülünk a Blokartjainkban, amíg csak meg nem jön a megfelelő fuvallat.


Mivel szép számú érdeklődő jelezte szándékát a gépek kipróbálására, ezért itt is megígérjük, hogy időben tájékoztatást fogunk adni.


Köszönjük a türelmeteket!