Már az előzetes jelentkezésekből látszott, hogy a június 22-23-i hétvégére tervezett edzőversenyen sokan leszünk.

Ennyire azért én sem gondoltam… A meteorológia meleg időt, kifújt egyenletes déli szelet ígért, amit a 25 fokos víz még hívogatóbbá tett.

A szombat reggeli nevezésig összesen 28 katamarános egység regisztrálta magát a két osztályban. Külön öröm, hogy a 2011-es VB óta újraépülő M3-as nyílt osztályban volt nagyobb a mezőny. Ennyi katamarán eddig még soha nem vett részt hazai klubversenyen.



A Nacra Kupa az utolsó hazai gyakorlási lehetőség volt a július elején megrendezésre kerülő olaszországi VB előtt. Éppen ezért a tervnek megfelelően Süle Péter az összes hajót rövid startvonalon egyszerre rajtoltatta,  hogy a VB-s egységek a nagyobb létszámos rajtvonalon tolonghassanak. Mindamellett, hogy ez rengeteg izgalmat adott, sikerült háromszor is csoportos korai rajtot produkálni, amire korábban szintén nem volt még példa a jóval kisebb létszám és a hosszabb rajtvonal miatt.

A szombati nap összesen négy futamot sikerült teljesíteni az osztályoknak, míg a vasárnapi forgolódós instabil időben csak egy tömeges korai rajtra futotta.

Az F18-asoknál a sokszoros magyar bajnok Várady-Szabó János – Petheő Tamás egyenletes teljesítménnyel – és az új Nacra F18 Infusion MK2 hajóval – utasította maga mögé a mezőnyt. Tőlük egy futamgyőzelmet elvéve a Diószegi Zoltán – Michaletzky Luca páros – szintén Nacra F18 Infusionnel – állhatott fel a dobogó második fokára. A Bronzérem pedig a mostanában újra egyre jobban szereplő Kasuba István – Jafcsák Szabolcs kettős nyakába került akik Hobiecat WildCat F18 hajóval versenyeznek.

Az M3-as nyílt osztályban a Nacra Carbon 20-assal remeklő Bakonyi József – Forgács Zoltán duót úgy tűnt nem lehet megverni, az osztályban három futamgyőzelemmel  érdemelték ki az arany medált és a kupát. Akiknek ez mégis sikerült legalább egy futamban az a Jankovics Gábor – Székely András kettős Nacra Inter 20-assal. Ezzel az első hellyel és a többi futamban összegyűjtött további 5 ponttal magabiztosan vitorláztak a második helyig. Külön érdekes, hogy Jankovics Gábor eddig Diószegi Zoltán párjaként mancsaftkodott, az idei évtől próbálgatja a kormányosi szerepet. Az M3-as osztályban végig komoly meccseket vívva a korábbi F18-as hajókon külön-külön vitorlázó Hegedűs Léna – Honti Norbert páros idén egy Hobiecat Fox 20 lábas hajóval és remek szerepléssel állhatott fel a dobogóra átvenni a bronzérmet.

Időről időre összehasonlítjuk a két osztály hajóinak és hajózóinak szereplését, így az idei Nacra Kupán abszolút befutási eredményt is hirdettünk a katamaránoknál szokásos Texel Rate előnyszámítási rendszer alkalmazásával.  Saját magunk számára is érdekes volt, hogy tényleg ennyire dominálnak az F18-asok vagy az M3 mezőnyéből is bele lehet szólni az 1-6  helyezésekbe?

A végeredmény szép vegyes lett. Az aranyérmet itt is a Várady-Szabó János – Petheő Tamás páros kapta, megelőzve a Diószegi Zoltán – Michaletzky Luca kettőst. A bronzérem viszont már az M3-as Bakonyi József – Forgács Zoltáné lett.  A további helyeken egymást váltogatva F18-as illetve M3-as egységek végeztek.

Szombat este a csapatok grillpartyn szerezhették meg a súlykorláthoz szükséges plusz tömeget melyet a Jásdi pincészet boraival locsoltak meg a résztvevők és a szakácsok is.

Köszönet minden hajózónak – olyan Fábrysan szólva – hogy emelték a rendezvény fényét, illetve a rendezőknek a professzionális lebonyolításért.

Külön köszönet Süle Péteréknek akik munkájukkal támogatták a versenyt, a Cat-Rec Katamarán Bázisnak akik a helyszínt biztosították illetve a Masterplast Groupnak akik finom borokat ajánlottak fel a díjazottaknak.

Az idén látottakból egyértelművé vált, hogy jövőre ugyanebben az időpontban ugyanitt lesz Nacra Kupa.


EREDMÉNY


KÉPEK