Július 26-án, a Kékszalag második napján délután leállt a szél. Pedig Vincz Tibor talán sohasem indult a tókerülőn. Igazi kistavi vitorlázó volt.

A Velencei-tavon versenyzett, negyven éve ugyanazzal a Kalózzal. A Szárcsa Reinhardt György megrendelése alapján okumé lemezből 1964-ben épült a Velencei-tóra és persze élete során számos javításon és felújításon esett át. Rajtszáma születése óta 275-ös. Jól ismerik a Velencei-tavon kívül a Fertőn is, ahol csaknem minden Széchenyi Regattán versenyzett. Pontosan az első harminckilencen. Tavaly, a negyvenedik évben már nem lehetett ott, mert Tibi szívét éppen az orvosok tuningolták… Se ő, se a hajója nem nyert magyar bajnoki címet, se kiemelkedő országos versenyt. Csak ott volt mindig szerényen és csendesen.

vincztibi650pix.jpg

Amint a gazdája. Na jó, aki ismeri, a csendesent biztos túlzásnak tartja, mert Tibinek világ életében erős orgánuma, jó humora és hartározott véleménye volt. Az ilyen tulajdonságokkal biró ember pedig ritkán csendes… Hál’Istennek. Aki kalózos és versenyzett a Velencei-tavon az elmúlt negyven évben, biztosan emlékszik rá.

Reinhardt György technikai jobb keze volt Agárdon, majd a Köfém edzője és mindenese. Tavaly az MVSZ örökös tagjává választotta a Közgyűlés. Iszonyúan büszke volt erre.

Az agárdi telep minden porcikájában beletartozik a szelleme. Nagyon fog hiányozni ő maga a Köfém teraszról is, ahol az utóbbi években a sarokban ülve térfigyelőként, az „Isten szeme mindent lát” felirat mellett mindenkihez volt egy jó szava, poénja, kérdése és számtalan színes története.