A mozgásukban nem korlátozott emberek is ritkán olyan aktívak, mint amilyen ő volt.


pallasevakepsor300pix.jpg
És ritkán olyan optimisták, cselekvőek és vidámak még azok is, akiknek tizedannyi nehézséggel kell mindennapjaikban, mint neki.




Balatonfűzfőn, ahol a főút is csendesen elkanyarodik, hogy egyenesen a kis Jókai utcába irányítsa az arra járó vitorlázót, ő nyitotta az első magyarországi vitorlás üzletet, hajóalkatrész boltot. A szerény kis üzlet 30 év alatt nem bővült óriássá, ám Évi mégsem bírt egyszerű kis boltos maradni.




Alapító tagja lett a Hajóipari Vállakozók Egyletének, amely szervezet a vezetésével többek között három évig fővédnöke volt a Budapest Boat Shownak. Az utóbbi tizenegy évben az Egylet elnökeként tevékenykedett.




Hajóépítéssel is foglalkozott. Kalózokat és a Petra 26-os túrahajót gyártotta a cége.




Alpítója volt a Balatonfűzfői Vitorlás SE-nek és a Sailability Hungary SE-nek. Utóbbi a mozgáskorlátozottak egyetlen vitorlás egyesülete.




Üdítő Budapestről vagy bárhonnan a városi hétköznapokból végre kiszabadulva a vízpartra érkezni, de gyorsítja, megkönnyíti a feloldódást valami ismerős, megbízhatóan állandó apróság, amitől gyorsabban jön a jóízűen felsóhajtó megkönnyebbülés, a finom megérkeztem érzés.




Ezért különösen jó volt


a kikötőbe menet betérni a kis fűzfői boltba, ha csak egy sekliért, hiányzó stiftért, de főleg azért a fontos, pár jó szóért.




Szia Évi! Hogy vagy? „Tudod, én mindig jól.”




…mert sekli mindig kell.


pallaseva.jpg


Forrás: http://www.hunsail.hu/hirek/nekrolog/pallas-eva-1953-2013/