Az Optimist hajóosztály 98 magyar és 1 osztrák versenyzővel Balatonfűzfőn járt, ahol a Caprine Kupa ranglista versenyt a BS-Fűzfő Vitorlás Klub hosszú évek óta sikerrel rendezi meg.

Az összes résztvevő tombolanyereményekkel, a díjazottak pedig szép érmekkel, kupákkal, és értékes ajándékokkal indulhattak haza.

A pénteki megnyitó alkalmával a Laguna Yacht Club rendezvénysátrában Snieder József, a klub elnöke köszöntötte a résztvevőket és kísérőiket, majd a versenyvezető Mohos Gábor ismertette a három napos verseny programját. Rövid parti halasztás után nem sokkal 12 óra után indult vízre a mezőny. Az első ’P’ lobogós rajtot követően előkerült a szigorúbb fekete, ennek következtében már fegyelmezettebben ment a rajtolás.

Ezen a versenynapon 3 futam zajlott kellemes déli szélben, ahol a helyi adottságokat hamar felismerték a gyerekek, így rendre a pálya jobb oldalát választotta a többség.

Estére egy „bemelegítő” óvás jutott a Hantó István vezette versenybíróságnak, majd Virsli-party következett a gyerekek örömére.

A szombat is hasonlóan, parti halasztással indult, de viszonylag rövid idő alatt az előző napi körülményekhez hasonló alakult ki, így lelkesen indult vízre a mezőny. Ismét a hármas volt a szerencseszám – megint ennyi futamot sikerült rendezni. Partra érkezve a Bárka bisztró legénysége tálalta a gyerekeknek és edzőiknek a remek Bolognai spagettit, majd következett a mindenki által várt tombolasorsolás.

A Festina jóvoltából egy értékes óra is kisorsolásra került, így az utolsó pillanatig nagy izgalommal figyelték a gyerekek az eseményt.

Vasárnap aztán már nem volt ennyire szerencsés a mezőny. A szél átlagsebessége csak néha közelítette meg az elvárt 4 csomós minimumot, így 13:30-kor dördült el az utolsó három lövés, jelezve ezzel a verseny végét. Az eredményhirdetés előtt nagy izgalommal nézegették a gyerekek az előkészített ajándékokat.

Eredménylistát mellékelten küldök, de külön kiemelem a díjazottakat.


Serdülő lány:

1. Fehér Boróka (MVM SE) nyereménye: Lotus karóra és baseball sapka, Specialized kerékpáros póló, tornazsák, kulcstartó, Balatoni Bob bérlet

2. Kis-Szölgyémi Luca (Kereked) nyereménye: Lotus karóra és baseball sapka, Specialized kerékpáros zokni, tornazsák, kulcstartó, kerékpáros lámpakészlet, Balatoni Bob bérlet

3. Kálmán Kornélia (SVE) nyereménye: Lotus karóra és baseball sapka, kerékpáros szerszámkészlet, Specialized tornazsák, kulcstartó, Balatoni Bob bérlet


Serdülő fiú

1. Bányai Attila (BYC) nyereménye: Lotus karóra és baseball sapka, Specialized kerékpáros póló, tornazsák, kulcstartó, Balatoni Bob bérlet

2. Nagy Bendegúz (BYC) nyereménye: Lotus karóra és baseball sapka, Specialized kerékpáros zokni, tornazsák, kulcstartó, kerékpáros lámpakészlet, Balatoni Bob bérlet

3. Borda Levente (SVE) nyereménye: Lotus karóra és baseball sapka, kerékpáros szerszámkészlet, Specialized tornazsák, kulcstartó, Balatoni Bob bérlet


Ifjúsági lány

1. Berry Sára (Procelero SE) nyereménye: Lotus karóra és baseball sapka, Specialized kerékpáros póló, tornazsák, kulcstartó, Balatoni Bob bérlet

2. Litkey Janka (THE-YKA) nyereménye: Lotus karóra és baseball sapka, Specialized kerékpáros zokni, tornazsák, kulcstartó, kerékpáros lámpakészlet, Balatoni Bob bérlet

3. Szepessy Anna (BYC) nyereménye: Lotus karóra és baseball sapka, kerékpáros szerszámkészlet, Specialized tornazsák, kulcstartó, Balatoni Bob bérlet


Ifjúsági fiú

1. Jeney Máté (SVE) nyereménye: Lotus karóra és baseball sapka, Specialized kerékpáros póló, tornazsák, kulcstartó, Balatoni Bob bérlet

2. Zolnai Sámuel János (SVE) nyereménye: Lotus karóra és baseball sapka, Specialized kerékpáros zokni, tornazsák, kulcstartó, kerékpáros lámpakészlet, Balatoni Bob bérlet

3. Verebély Nándor (SVE) nyereménye: Lotus karóra és baseball sapka, kerékpáros szerszámkészlet, Specialized tornazsák, kulcstartó, Balatoni Bob bérlet


Különdíjasok:

Legeredményesebb első éves versenyző: Sigmond Soma (BYC) nyereménye Lotus sapka, Specialized kulcstartó, kulacs, Balatoni Bob bérlet

Legfiatalabb lány: Lackó Sára (BYC) nyereménye: Lotus baseball sapka, Specialized kulcstartó, kulacs, Balatoni Bob bérlet

Legfiatalabb fiú: Schneider Brúnó (SVE) nyereménye: Lotus baseball sapka, Specialized kulcstartó, kulacs, Balatoni Bob bérlet

A verseny abszolút győztese Bányai Attila (BYC); nyereménye Specialized kerékpár és bukósisak

A Caprine Kupa megrendezését és a BS-Fűzfő Vitorlás Klubot támogatta:

Specialized, Festina, Balatoni Bob, Szkaliczki és Társai Kft

A képeket Margitics Borbála és Kiszely László készítették, ide kattintva elérhetők:


https://drive.google.com/drive/folders/0B4PxEc49h7uLZk9PN2NfSVduTm8?usp=sharing

Köszönjük a részvételt mindenkinek, jövőre visszavárjuk az Optimist mezőnyt!


Fotó: Margitics Borbála és Kiszely László