2013. november 11-én elhunyt Telegdy István. Emlékére felidézzük az 1975-ös Kékszalag győzelmét saját tollából. Nyugodj Békében!

Az elsõ Kékszalag versenyen 1942-ben vettem részt mint legénység, a Sólyom I nevû, 100 m2 – en felüli, osztályonkívüli tõkesúlyos vitorláson. Késõbb, 1949-tõl 1965-ig 30-as cirkálón, a balatoni 50-esen, 6 – R-en, de mindig nagy férõhelyû tõkesúlyos hajón legénységként, többedmagammal vitorláztam. Lassan rájöttem, hogy ez a verseny a Balaton legnagyobb versenye és a legrangosabb díj, amit magyar versenyzõ elérhet. 1965-ben többszöri próbálkozás után sikerült elérnem, hogy a csillaghajó flották is résztvehessenek ezen a sebességi versenyen. A sztár a további években esélyesnek mutatkozott, ezen a hosszú túraversenyen, de csak kis szélben, változékony idõjárásban. Két alkalommal, 1965-ben és 1967-ben is csak kevés választott el a gyõzelemtõl. Ezért is, de magáért a verseny gyönyörû útvonaláért, a 24 óra körüli lankadatlan figyelésért, a nagy megterhelésért tudatosan készültem az 1975 évi Kékszalag versenyre.

Már 1973-ban Holovits Györggyel együtt küzdöttük végig ezt a túraversenyt, így versenyzõtársam kitûnõ képességeit már ismertem. Összegeztem az “öreg” vitorlázók eddigi tapasztalatait is, közülük Kovács Béla bácsitól kaptam a legtöbb és leghasznosabb tanácsot. Két héttel a verseny elõtt fizikailag is készültem a hosszú verseny megterhelésére. Külön tervet készítettünk Holovits Gyurkával az élelemrõl különbözõ idõjárásra. Hajónkat gondosan elõkészítettem, de az Olympia III. mégis a parton maradt. Öt nappal a verseny elõtt, a Szakosztály Vezetõsége felajánlotta, hogy a Blott X. csillaghajóval versenyezhessünk, amit Gyurkával örömmel fogadtunk. Õ már kitûnõen ismerte ezt a hajót, hiszen az 1972-ben Kielben rendezett olimpián, ezzel versenyzett.

Július 18-án reggel vontával mentünk Földvárról Füredre, ahol 8-tól a 9 órai rajtig vitorláztunk, felmérve a lehetõségeket az enyhe szélben. A nyíltvizi rajt után elõzõ megfigyeléseink alapján, a csopaki part felé húztunk jobbcsapáson az enyhe, B-1-es északkeleti szélben. A “brázai” -nál a nád szélén fordultunk balcsapásra és a 115 induló versenyhajó elején voltunk, nyomunkban öt-hat csillaghajóval. Gyönyörû látvány volt a még egy falkában haladó mezõny. A szél gyengült és lassan a part felé fordult. Paloznak vonalában lehettünk kb. három kilóméterre a parttól, amikor széltaktikát változtatva átvágtunk balcsapáson a déli part felé. Erõsen ejtettem a sztárt, hogy minél gyorsabbak legyünk. Elkéstünk, de nem menthetetlenül.

10 óra körül megjött a déli szél és az a tíz hajó, amelyik a déli partot válaszotta, dagadó spinnakerrel, hátszélben elfüstölt elõttünk. De a szél nem jött tovább, csak kínos lassúsággal tudtunk a szélcsíkba beérni. Kenesén a 11. helyen voltunk a Csillag II. 50-es társaságában. A mezõny legnagyobb része Almádi, Alsóörs vonalában állt a flautéban. Remek déli szélben, B-3-4-es, cirkáltunk Siófok felé. Lassan kicsúsztunk ellenfeleink alól a hullámos vízen és hatodik helyen fordultunk Siófokon. A mezõnyt a Soling vezette, Tolnay Lacival a kormánynál. A szikrázó napsütésben három-négy kilóméterrel elõttünk csillogott ezüstös vitorlájuk.

A szántódi hajózási bójasorhoz érve utolértük ifjabb Farkas Laciék dragonját. Figyelve a bójákat, hajóztunk a Csõ felé, mégis kihagytuk a legelsõt Siófok felõl. Tévedésünkre a zsûri motorosa figyelmeztetett. Visszafordultunk. Körülbelül 800 métert kellett hátszeleznünk, majd ismét cirkálnunk az egyre gyengülõ déli szélben. Közben többen utolértek és a csõbõl a 11. helyen kötöttünk ki. Több sztár között próbáltunk elõbbre kerülni a hazai földvári vizeken Szemes felé, mert széltaktikánk az volt, hogy a várható erõs parti szelet a déli part közelében kapjuk meg. A mezõny eleje a délutáni naplementében teljes szélcsendbe került és a lellei móló közelében a közben megváltozott minimális északkeleti légáramlatban utol is értük õket. A háttérbõl látótávolságra felnyomult két 30-as, a Kékmadár és a Trinidad.

Rádiónkat hallgatva, a siófoki obszervatóriumból éppen interjút készítettek és jelentették, hogy Szombathely-Sopron vonalon erõs északnyugati front közeledik a Balaton felé. A Bakony felett már látszott a sötét felhõtömeg és a rádió finoman jelezte a villámlást is. Elõzõleg kidolgozott terveink szerint felváltva egy-egy órát aludtunk a hajófenékben azért, hogy az éjszakai nehezebb vitorlázási körülmények között ketten figyelhessünk. Jól számítottunk: amint a nap lebukott a hegyek mögé, megjött a parti szél és kitûnõ tempóval, balcsapásos félszélben haladtunk Fonyód felé. Addig körülbelül negyvenszer hinaraztam lebukva a víz alá, hogy tõkesúlyunkat és a kormányunkat megszabadítsam a felesleges terhektõl. Fonyód és Berény között a sorrend a következõ volt: sztárban Litkeyék, Solingban Tolnayék, sztárban Petróék, azután mi, majd sztárban Polniczkyék, és kicsit távolabb a Kékmadár és a Trinidad.

A csillagos ég apró fényeit és a félhold ezüstjét mind többször eltakarták a magasba suhanó sötét felhõk. A távolban a Bakony fölé komor felhõ-függöny húzodott. Már félelmetesen villámlott messze nyugaton és néha-néha tompán dörgött. Még mindig parti szélben suhantunk Balatonberény felé. Fél tíz körül lehetett. Hirtelen átvágott a vitorlánk és ugyanabban az irányban félszélben, de jobbcsapáson vitorláztunk tovább. Ez a szélváltozás a közelgõ vihart jelezte már. Irányt változtattunk és a fel-fel villanó fényekben a györöki fok felé vitorláztunk, kb. 4-5-ös erõsségû szélben. A hullámzás erõsebb volt a szélerõnél, így biztosak voltunk abban, hogy az északi part mentén már elsöpört a vihar elsõ nyomása. Gyurkával együtt beöltöztünk viharruháinkba, mentõmellényt vettünk és átrendeztük a hajóban lévõ holmit: mindent hátra tettünk, hogy a súlypontot hátra vigyük.

Teljes volt a sötétség, ellenfelet nem láttunk magunk körü,l a villámok fényében sem. A györöki fok alá érve a szél elállt és ekkor hangokat hallottunk a Csuhiból: egy vitorlás állt ott, talán felült a zátonyra. Nagy ívben, kb. 500 méterrel a víz felõl megkerültük. Ismét erõs szél érkezett a part felõl és bõ dekkvízzel rohantunk Keszthely fényei felé. 11 óra után értünk a jól látható, villogó sárga fényû bójához. Hányadikok vagyunk? – kérdeztük, – miután bemondtuk a számunkat. Elsõk! – hangzott a válasz. Hû, de melegünk támadt, és már fordultunk is.

A szél állandóan erõsödött és balcsapáson, raumban rohanva kerülgettük a most már szembe jövõ útjogos ellenfeleket. Ismét Györök alatt voltunk és a szél erõsödésével a hullámok is megnõttek. Most már tömegével jöttek a hajók, csak viharvitorlával, vagy reffelve, vagy csak fokkal, vagy horgonyon álltak. Ez félelmetes volt, mert a jelek azt mutatták, hogy nagy vihar volt. Luv, félszél, raum és 10 perc alatt átrohantunk a szigligeti öblön.

A badacsonyi hegy alá érve hirtelen elállt a szél és a hajónk is. Átperdültünk és visszamentünk a szél felé, Berény irányába, emlékezve Kovács Béla szavaira: “éjszaka kerüld a bazalthegy melegét, mert feldobja a szelet!…” Pár száz méter kínlódás után ismét erõs szélben futott a hajónk. Megint perdültünk és erõsen ejtve, raum-hátszéllel Boglár felé tartottunk, minimális látási viszonyok mellett. Csak a villámlások idején láttuk, hogy hol vagyunk. Ellenfél sehol.

Boglár után, háromnegyedvizen erõs északkeleti széllel (B-5) és ehhez tartozó hullámzásban hajóztunk. Kelet felõl már pirkadt, három óra körül lehetett. A lellei mólótól, amit tisztán láttunk, kb. 500 méterre fordultunk jobbcsapásra és a szepezdi öböl irányát tudtuk tartani. Rohamosan világosodott elõttünk, vésztjóslóan komor és sötét volt mögöttünk. Villámlott szakadatlan és nagyon erõsen dörgött. A Bakony hegyvonulatának tetején fehér gomolyfelhõk buktak át. Láttuk és éreztük, hogy nagy szél jön.

Félvizen lehettünk, amikor hirtelen északira fordult a szél, majd észak-nyugatira. Rögtön mi is balcsapásra fordultunk, Tihany felé. Megjött a vihar! Kilencven-száz kilóméter/óra lehetett az elsõ nyomások sebessége. A víz porzott mögöttünk és a raumban vágtató sztár hullámaitól alig kaptunk levegõt. A heves széllökések elnyomták a még keletrõl érkezõ hullámokat és szinte sima vízen siklottunk. Repült a hajó. Az egyetlen feszítõ, ami ilyenkor az árbocot tartja, pattanásig feszült. Gyurka teste, mint egy motorcsónak orra, vágta a vizet: én bebújtam mögé és onnan kormányoztam a szinte felemelkedõ csillaghajót. Siklás siklást követett és az állandó vízfüggönyben is éreztük, hogy a vihar mindinkább nyugatira fordul. Minden erõnkkel próbáltuk a hajót ejteni, hogy el tudjunk a tihanyi nád alatt csúszni, mert éreztük, hogy abban az orkánban nem tudunk fordulni… Sikerült.

A tihanyi hegy alatt kicsit gyengült a szél és a szélsõ nádszálakat éppen érintve elcsúsztunk a Beruházási Bank telepe elõtt. Kifújtuk magunkat. Visszanézve láttam, hogy a távolban két 30-as küszködik a tomboló viharban. Egész közel a part és a felsõ bójasor mellett cirkáltunk Alsóörs felé már a felsõ Balaton vizén. Megfeleztük a vezetõ távolságot, két kilóméter Alsóörs felé, két kilóméter Tihany felé.

Már az Apátság alatt hajóztunk, hat óra körül járt az idõ. Ekkor tûnt fel a csõben a két üldözõ 30-as. A szél 6-7-es erõsségû lehetett. Teljes leitvágnit és teljesen kihúzott raumõznit használtunk. Gyors volt a hajó. Víz nem volt benne, mi azonban annál jobban eláztunk. Fél hét körül futottunk át elsõnek a célvonalat.

Nagyon fáradtak voltunk, de mindenért kárpótolt minket Gyurkával, hogy miénk két évre a Balaton Kékszalagja. A hosszú verseny alatt mindenfajta irányú és erõsségû szél volt, három viharba is bekerültünk, de a hajnali nyomás felejthetetlen élményt és küzdelmet nyújtott.

Most már tudtam, hogy a Kékszalag a Balaton legnemesebb versenye.


Fotó: Hajó Magazin



Forrás: Vitorlázás 1975