Megkezdődött a 62 hajó versengése a mai napon Balatonfüreden, az MKB Bank Melges 24 Európa-Bajnokságon, a versenyzők két futamot teljesítettek a gyenge, forgolódó szélben.

! Reggeli északias szélben szálltak vízre a versenyzők, azonban sajnos a tegnapi front erős áramlati folyamatosan gyengültek, és a szél iránya is folyamatos változtatásokra késztette a rendezőséget. Nem sok egységnek sikerült jól olvasni a pályát ezen a nehéznek mondható napon. ! Akiknek ez sikerült, azok nagyot profitálhattak a többiek rapszódikus helyezéseiből.

Az olasz Matteo Balestrero (ITA 693 – Giogi), és a brit Geoff Carveth (GBR 694 – Gill Race Team) is duplázott. Előbbi két második, utóbbi két hamradik helyet gyűjtött, ezzel ők ketten foglalják el az összetett dobogó legfelső két fokát. A harmadik a magyar színekben versenyző Ian Ainslie (HUN392 – Strange Brew) egy hetedik és egy első hellyel. ! Az osztrák Franz Urlesberger (AUT 681 – Schoenherr) nyolcadik és negyedik helye jelenleg az összetett negyedik helyre elegendő, 5 ponttal állnak Ainslie mögött és két ponttal az ötödik helyen tanyázó Matteo Ivaldi (SUI 825 – Blu Moon) előtt.

Az első futam győztese Andrea Racchelli (ITA 735 – Altea) a második futamban csak a tizenkilencedik helyen végzett, ezzel jelenleg a hetedik helyen állnak. ! A 35 hajót számláló külön értékelendő Corinthian csoportban (csak amatőr vitorlázók alkothatják) az észt Tonu Toniste (EST 790 – Lenny) vezet egy harmadik és egy második hellyel a finn Tomi Hakola (FIN 742 – fundanything.com) előtt, aki egy második és egy kilencedik helyet vitorlázott a forgolódó szelekben. A csoport harmadik helyezettje a dán Peter Warrer (DEN 779 – Salty Dog) pontazonossággal áll a harmadik helyen.  Egy másik dán csapat a Kris Houmann vezette melges.dk (DEN 612) nyerte az alcsoport első futamát, ők a negyedikek Toniste, Hakola és Warrer mögött és az összetett nyolcadik helyen állnak.

Az elsó futam általános visszahívással kezdődött, majd a megismételt rajtnál már csupán négy hajót kellett visszahívnia a rendezőknek. Az első cirkáló szakaszon 10-11 csomós szélben haladtak a csapatok és azok domináltak akik középen illetve a pálya bal széle felé vitorláztak. ! A cirkáló bóját Matteo Balestrero (ITA 693) kerülte elsőként, őt követte a honfitárs Andrea Racchelli (ITA 735), majd a brit Gill Racing Team. Ő hármójuknak sikerült is megtartaniuk a helyüket a következő cirkáló szakaszig ahol azonban Racchelli az élre ugrott és onnan már nem is engedte ki a vezetést a kezéből, folyamatosan növelve előnyét biztosan nyerte az első futamot. Mögötte Balestro és Carveth csatázott, de a sorrend már nem változott közöttük.

Az első futam után majdnem egy órás várakozás következett. A rendezőknek meg kellett várni míg az újabb, keletiesebb szél felépült és stabilan irányba nem állt. Két visszahívás után harmadikra sikerült a mezőnynek tisztán elrajtolni a 6-8 csomós szélben. ! Ian Ainslie ( HUN 392 – Strange Brew) és Hermann Horn-Johannessen ( NOR 732 – Rett Rundt Hjornet!) jött el a legjobban a rajtból, tisztán és gyorsan vitorláztak ki a baloldali bójánál és jó sebességgel, korán előnyre tettek szert a baloldalt húzva.

Sajnos a szél ereje kissé csökkent és a hosszú cirkáló szakasz után Ainslie ért elsőként a szélfelöli pályajelhez, utána szorosan Michael Good (SUI 382 – Aile), Balestrero majd Carveth. A hátszél szakaszon Ainslie növelni tudta előnyét, Balestrero pedig átlépett Goodon. ! Ainslie és Balestrero ezúttal a jobb oldalt választva vitorláztak és a pörgéseket jól kihasználva elléptek a mezőny többi tagjától. A szél további csökkenése jobban feküdt az olasznak és egy hajóhosszra megközelítette Ainslie-t az utolsó keresztezésnél a kreutz bója előtt, így fej fej mellett kezdték meg a hátszél szakaszt. Ott azonban Ainslie és csapata megőrizte hidegvérét és ezúttal ők voltak sebesség fölényben. Növelve előnyüket, hibátlan vitorlázással biztosították be a győzelmet. Mögöttük Balestrero majd az angol Gill csapat futott be.

Az összetettben vezető Balestrero úgy nyilatkozott, hogy a mai napi két második helyezésük kulcsa a remek csapat munka és a jó sebességük volt, valamint a taktikus Nicola Celon (2006 Melges Világbajnoka) kiváló döntéseinek köszönhető. “ A szél nagyon gyenge és folgolódó volt, nehéz napon vagyunk túl. Nagyon koncentráltam, hogy folyamatosan jó sebességgel vigyem a hajót és ebben a csapat remek hajókezelése nagyon sokat segített. Nicola pedig jó irányba vezette a csapatot mindkét futamon. Nagyon boldogok vagyunk a mai eredményünkkel.”

A Corinthian csoport éllovasa Tonu Toniste, aki jelenleg az összetett tizedik helyen áll, úgy vélekedett, hogy a gyenge változó irányú szél ma megkeserítette sok csapat életét. “Elég gyenge volt a szél egész nap, így nehéz volt dönteni merre is menjen az ember a pályán. Választottunk valamit és reménykedtünk benne, hogy az jó is lesz, volt több szerencsés pillanatunk”

A verseny holnap tovább folytatódik, sajnos az előrejelzések továbbra is gyenge szelet ígérnek, azonban péntekig van lehetőség, hogy a tíz futamot levitorlázza a mezőny.


IMG_4432.JPG

A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!