75 éves Csillagtúra a jún. 21-i hétvégén!

Hát igen, hogy repül az idő. Hogyan is teltek ezek az évek?

Az 1921-es alapítású Kenese-Keszthely rekordverseny, majd az 1934-es alapítású Kékszalag után a Magyar Atlétikai Club motorsport- repülő- és yacht osztálya folytatta, ezt a máig működő kreatív sorozatot, a vitorlás Csillagtúra 1939-i létrehozásával.

Szerepet játszhatott ebben az is, hogy a M.A.C. 1936-ban már rendezett egy sikeres, a Balatont és a repülést népszerűsítő nemzetközi sportrepülő Csillagtúrát.

A II. Világháborúig négy versenyt rendeztek, de az azt követő történelmi események hosszú ideig megszakították a Csillagtúrák sorozatát.

Az újjáéledést az indította el, hogy a Vízügy SC 1971-ben a Kishamis 75. éves születésnapjának megünneplésére rendeztek újra egy Csillagtúrát a régi versenyek mintájára.

Ezen a versenyen a VILATI SE Kormorán nevű hajója első helyezést ért el a 22-s cirkáló osztályban.

Ez involválta, hogy a VILATI SE 10. éves jubileumára-, mintegy próba versenyként- 1974-ben mi is rendezzünk egy Csillagtúrát.

A próba sikeres volt úgy rendezés-technikai, mint résztvételi szempontokból, így aztán 1975-ben elindult az új sorozat Vándorkupa formában. Ez azt jelenti, hogy három, sorozatban elért abszolút első helyezés esetén örökre a nyertesé a Serleg maga, és új sorozat indul.

Idén a III. sorozat, harmadik versenyére kerül sor, ami egyben a 40. Csillagtúra lesz,

és a 34. Vándorkupa.

A „Játékszabályok” alapvetően nem változtak 1939-óta. Ezek lényege, hogy nem egy adott pályát, túraútvonalat kell legrövidebb idő alatt megtenni, hanem egy 24+1,5 órás kötelező időablakon belül kell az ellenőrző pontok közötti lehetséges-, és legtöbb pontot hozó útvonal kombinációt teljesíteni.

A technikai felkészültségen túl, az eredményeket a stratégiai (pl. rajthely)-, és taktikai döntéssorozatok jósága hozza.

A verseny sajátosságai lehetővé teszik részteljesítmények díjazását, így idén is lesz

„Pirkadat kupa” és „Leghosszabb, legrövidebben” különdíj. Az első helyezett E-30 egy évig

a „Barsi István Örökös Vándordíj” őrzője lesz.

Értékelésre és díjazásra kerülnek a „Legmocóbb” és a „Legifibb” versenyzők.

A tisztes, de kevésbé eredményes helytállást honorálják a „Hajózni és versenyezni”, valamint a „Zárás után” vigaszdíjak.

Mindezekről részletes leírásokat, beszámolókat, galériákat találtok a

www.csillagtura.hu

honlapunkon letölthető kiírással és nevezési lappal együtt.

Minden kedves, régi és új versenyzőnknek jó szelet kívánunk!

VILATI SE