Sajnos kicsit érdemtelenül szorul a háttérbe a Sikló Flottabajnokság, pedig a rendező klub sokat tesz az ügyért.

Idén is Hejőkeresztúron találkoztak a Sikló osztály kedvelői és a Finn 5 tó bajnokság helyi versenyének résztvevői. A 9 futamos verseny szél szempontjából jó előjelekkel indult. Nem nagyon értettem, hogy hogyan lesz itt kánikula és erős északi szél.  Bár széljárás jelentősen más, mint az ország nyugati részében. Már a Tisza-tavon is tapasztaltam, hogy van meleg és kemény északi szél.  Az első nap itt is lett.



Maga a tó az ország egyik legrégebbi bányatava. Ferihegy építéséhez is innen vitték a kavicsot. Mélysége 20 méter .Jelenleg két uszály közlekedik rajta. Ami idén nem, de tavaly komolyan befolyásolta a pályarakást. Víztérfogata 40 millió köbméter, ami a BAZ megyei tavak víztérfogatának 90%-át jelenti..  Mellesleg ez több mint a sekély vizű Velencei-tóé . A Mályi tavon lévő egyesületek – bár Hejőkeresztúron a vitorlázás  lehetőségei talán jobbak –nem tudnak ide költözködni, elsősorban a költségek miatt, másodsorban az évente megismétlődő procedúrák miatt, melyet a tavon bányászó céggel való egyezkedés okoz. Szerencsére ez elsősorban bürokrácia kérdése és a bányavállalat kellően rugalmas az ügyben.



Az erős szélhez igazodva a  12 Finn és 14 Sikló az első napon 5 futamot teljesített, de aznap akár mind a kilencet meg lehetett volna tartani. Bár a versenyrendező sűrűn csuklott volna aznap. Később persze jól jött ez a sok futam, de ekkor még nem úgy nézett ki, hogy szorulunk. Minden esetre gyaníthatóan aznap senkit nem kellett altatni. Kivéve a helyi finnes ördögöt, aki viszont az első futam után a folyadékbevitelre koncentrált és nem a versenyzésre.



Másnap elég reménykeltően indult, bár a szél kicsit gyengébb volt. Az első futam végén elfordult jobbra és így lehetőség volt kirakni a nagy pályát! Ez helyi viszonylatban majdnem a duplája az előzőnek. Rövidíteni is kellett és az utolsó futam még így is kínszenvedés volt.



A vendéglátók az egyik este gulyáslevessel, a másik este paprikás krumplival igyekeztek minket jól tartani. És szerencsére rengeteg folyadékkal is, mert elképesztő kánikula kezdett a szél leállásával szombaton kialakulni.



Ez vasárnapra végképp tetőzött és már reggel alig volt szél. Így végül nem sikerült csak nyolc futam és a saját szórakoztatásunkra kitalált túraverseny idén is elmaradt. Enne ellenére nem volt rossz verseny. És persze  a házigazdák kitettek magukért.


IMG_4784.jpg

A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!




Fotó: Beliczay Péter